Fájdalom

2011. máj. 22. 20:00 - írta xiderlady

- anya! Megjöttünk- szólalt meg Tom,mikor benyitott a lakásba

- segítek- lépett szinte azonnal elé, és elvette az unokáját- szia bogaram- mosolygott Benre- én vagyok a te mamád- ült le vele a bőrkanapéra,és kivette a mózeskosárból- hogy milyen pici vagy- játszadozott az ujjaival

- Hilary?- hozott be 3 red bullt és egy ásványvizet a tálcán

- Fürdőben

- Megint sír?- sóhajtott gondterhelten,miközben leült és rávert egyet Thomas lábára

- Áú- kiáltott fel az említett- meg mi az,hogy megint sír?

- Bocs haver- húzta el a száját- tudod…Hilary rosszabbul viseli ezt az egész szituációt,mint gondoltam. Teljesen magába fordult, és nem beszél

- Tévedés. Ma épp kiabálva közölte, hogy senkinek a segítségére nincs szükség- szólt közbe Simone, aki időközben járkált,és ringatva altatta el unokáját

- Jellemző- sötétült el Thomas tekintete, mire mindenki kérdőn nézett- hugi mindig ezt csinálja. Például mikor elveszítette a szüzességét…- itt Tomra nézett- oké, ez hülye példa… inkább mondok mást. Mikor elvesztette a szerencse pengetőt, amit még apától kapott, nagyon kibukott. Úgy érezte, hogy itt a világvége. Oké, tudom, hogy ez se épp egy normális példa erre a helyzetre, de… nah. El tudom képzelni, hogy ha akkor kibukott, közben még csak 2 éves volt, akkor mit érezhet most?!

- Egy dolgot tehetünk- szólalt meg Alice is,aki eddig csak csendben hallgatta a helyzetet- mellette kell lennünk,és segítenünk neki felépülni minél hamarabb

 

Míg ők beszélgettek fogalmuk sem volt arról, hogy én ezt végig hallgattam a lépcsőn ülve. De még így se tudják, hogy mit érzek én. Lehet, hogy van egy fiam, de mit ér, ha a másik gyerekem, a kislányom meghalt? Egy remény csupán. Hiszen Emma helyét senki nem fogja betölteni. Szerintem mindenki tisztában lett volna azzal, ha a lányunk életben marad, akkor ő lett volna az, akire jobban odafigyelünk. Hiszen egy kishölgyet, akit hercegnőnek hívott volna Tom, sokkal több fájdalom érhet, mint egy kisfiút. Ilyenkor sok szülő a halálba menekülne…

 

- halálba menekülne- ismételten egészen halkan magamban, majd lassan felálltam,és a hálóba vettem az irányt

 

Tomék még beszélgettek egy kicsit, majd hazavitte az anyját, és Alice-t, de előtte még megmutatta Thomas szobáját- ami lenn lesz a földszinten, csak hogy ne kelljen neki lépcsőznie- és persze Bent is a szobájába vitték,aki békésen elaludt a nagymamája karjaiban.

 

- jól van kicsim. Semmi baj- csitítgattam a kispárnát a kezemben- éhes vagy? Gyere- húztam fel a pólómat,és etetni kezdtem

- Hil. Mit csinálsz?- dermedt le a hálószoba ajtóban

- Etetem a kislányunkat- mosolyogtam- a szemeit tőled örökölte. Mogyoró színű.- fordultam felé

- De hát nincs is ott senki- lépett felém lassan egy kicsit megrémülve

- Dehogynem. Hát nem látod?- emeltem feljebb egy kicsit a hangomat

- Ne kiabálj kicsim. Inkább add ide azt a párnát- nyújtotta felém a kezét

- Nem adom,mert nem hiszel nekem- kiabáltam sírva- ne félj kicsim- öleltem magamhoz a párnát- anyu megvéd téged- simogattam, és közben egy kicsit arrébb is ültem, minek következtében legurult az ágyról egy barna kis üvegecske

- Hiszek neked baba.- mondta rögtön az első dolgot, ami az eszébe jutott Tomnak- megnézhetem a kislányunkat?

- Tényleg hiszel nekem?- kérdeztem szinte suttogva,mire ő bólintott, így magam mellé engedtem- nézd… ugye milyen szép? Biztos sok lesz a hódolója. Alig bírod majd elhesegetni a srácokat körülötte- mosolyogtam

- Igen. Az biztos- mondta alig halhatóan, majd egy nagy sóhajtás kíséretében újra megszólalt- tudod mit? Átviszem Benhez- vette volna el, de nem engedtem

- Nem- öleltem ismét csak magamhoz- nem hiszel nekem. Azt hiszed, hogy megőrültem. Pedig nem. A kislányunk él, és ha kell, akkor én felnevelem, de nélküled- kiabáltam hisztérikusan

- Fogd már fel,hogy Emma meghalt az istenért!- kiabált Tom is- még is mi a fenére jó az, hogy beveszed ezt a szart? Ha? Meg akarod ölni magad? Igen?- lépett elém, és egy kicsit megrángatott

- Engedj el- próbáltam kiszabadulni a karjai közül, de nem igazán sikerült

- Csak a holttestemen keresztül- mondta komolyan a szemembe, majd felvett a karjaiba,és a fürdőbe vitt

 

Hidegzuhanyt kaptam. Igen. Ettől teljesen magamhoz tértem, és csak Tom karjaiban sírtam. Miután egy kicsit megnyugodtam,elfordította a meleg felé,a ruhát levette rólam,és megmosdatott. Éreztem, hogy törődik velem. Lehet, hogy pont ő lesz az a személy,akivel az egészet átvészelhetem? Ő is hasonlóan érezhet,mint én? Van egy hatalmas lyuk a szívében? Talán igaza van Simone-nak… bele se gondoltam,hogy a többiek mit érezhetnek. De még mindig nem akartam beszélni. Miután megszárítkoztunk- ő is letusolt gyorsan- rám adott egy tiszta pólót,és egy alsót,majd szorosan összebújtunk.

 

- sajnálom- suttogtam talán órákkal később,mikor még mindig tudtam,hogy nem alszik

- ne sajnáld

- de igen. Hiszen…- folytattam volna,de elhallgattatott

- ne! Még nem vagy kész egy beszélgetésre. Én várok. Vagy ha szeretnéd, akkor Thomas a földszinten van a vendégszobába.

- Jézusom. Ő is nálunk van- keltem volna fel,azonban elkapta a karom

- Szerintem ne zargasd már ilyen későn- mosolygott kedvesen

- Akkor legalább Benhez had menjek át. Szeretnék adni egy puszit neki- erre bólintott egyet- szeretlek Tom

- Én is

 

Lassan fél órája,hogy a kiságy felett állok,és figyelem,hogy alszik Ben. Milyen békés. Csak szaporán veszi a levegőt,ahogy azt egy kisbaba ilyenkor szokta. Legalábbis gondolom, hiszen fogalmam sincs,hogyan viselkedik egy gyerek. Azt hiszem rengeteg segítségre lesz szükségem. Még csak meg se tudom fogni. Azt tudom,hogy etetnem kell majd. De hogy hogyan kell tisztába tenni,fürdetéskor mire kell ügyelni,öltöztetése milyen legyen, fogalmam nincs. De most a legfontosabb dolog a számomra az,az, hogy vajon mit érezhet most Ben? Tudja,hogy lett volna egy ikertestvére? Olyan lett volna a kapcsolatuk, mint Bill és Tom között? Ezt már sosem fogom megtudni…