Vége

...legalábbis ennek a történetnek biztos. Oké,tudom...most gondolatban mindenki leszedi a fejem,hogy miért,meg minden... Gondolom észrevettétek,hogy most legutóbb is,több mint 1 hónappal később írtam újra... nem azzal van gond,hogy nincs időm,mert van-ha akarok tudok szakítani időt- egyszerűen az ihlet. teljesen másfele fordult el az egész történet. nem úgy alakult,ahogy én szerettem volna...összekuszálódtak a dolgok,meg minden. Sajnálom...de nem kell aggódni,nem tűnök el :) Új novellák vannak fenn a másik oldalamon,és lesznek is... na meg ha úgy alakul,jövök egy történettel is.egy teljesen újjal,csak legyen meg egy alapom :)

Az ajándék

Uram isten...sajnálom lányok,hogy másfél hónapig se kép,se hang nem volt rólam :/ egy kicsit érdekes élet alakult most ki az elmúlt időszakban,és most se igazán van helyén jó pár dolog. tudom...elég unalmas már,hogy mindig az életemre fogom... de nem tudjátok,mi is zajlik le nálam. De nem is rizsázom... itt a folytatás :$ a napokban pedig igyekszem feltenni majd egy novellát is a másik címemre. puszi nektek,és remélem azért még kapok néhány kommentárt... :$


Újabb napok,hetek telnek el,én pedig esténként egyre többet írok abba a bizonyos naplómba,amit egyik éjjel kezdtem el. Tomnak fogom szánni,ha hazajön majd.
A kicsi Ben már szerencsére jobban van,bár még néha van egy kis hőemelkedése,de csak délután,viszont már nem nyűgös,mikor leteszem aludni.

- Thomas! Ki tudod nyitni?- kiabáltam a konyhából,mikor csengettek

- Megyek- szólt vissza- viszont gyere te,mert téged keresnek

- Oké- vettem kislángra a gázt,majd a kezemet megtörölve mentem a nappaliba

- Jó napot. Hilary Müller?

- Igen- szeppentem meg,mikor egy csokrot nyújtott át

- Itt írja alá- mutatta felém a kis papírt,amit alá is firkantottam gyorsan- köszönöm. Viszlát

- Hello- zártam be az ajtót,és csodálkozva figyeltem az ajándékomat

- Ezt tuti Tom küldte- kezdett el nevetni a bátyám a kanapén- látod milyen hülye apád van?- nézett a kezében lévő fiamra,aki csak nevetve figyelt rá

- Hé. A gyerek előtt nem beszélsz így- mordultam rá- mellesleg… én is biztos vagyok abban,hogy Ő küldte…már csak azért is,mert rajtad kívül csak ő tudja,hogy nem szeretem a virágos csokrot. Ezért küldött egy olyat,amiben a kedvenc bon bonom van van. Rafaello- mosolyogtam meg gesztusát- de van itt egy levél. Viszont majd ebéd után megnézem,mert odaég a kaja- indultam a konyhába

Mivel Tom vegetáriánus, valahogy mi is áttértünk erre a szokásra,úgyhogy csak egy kis borsós rizst rántott sajttal és karfiollal. Thomas a nagy sajtos,én inkább a karfiolt eszem meg jobban. Bent behozta a kis rugdalózójába,ahol etetni kezdtem. Közben persze beszélgettünk.

- na és? Alice mikor költözik már ide? Úgy látom elég komoly a helyzet nálatok- mosolyogva kanalaztam a kis üvegecskét,majd adtam a következő adagot Bennek

- nem tudom… sokat gondolkozok rajta. Biztos,hogy jó ötlet lenne? Nem lenne még korai?

- Miért? A holnapi utatok nem lenne az?- nevettem fel- Thomas. Ne legyél hülye. Én úgy gondolom,hogy Alice az a lány,akire várnod kellett. Nézd meg mennyi mindent tett már érted…és szeret. Ne azzal foglalkozz,hogy a szomszédban lakik,és jóformán bármikor találkozhattok… sokkal közelebb kerülnétek egymáshoz,ha egy fedél alatt lennétek.- mosolyogtam

- Nem tudom- állt fel- talán igazad van- vette ki az unokaöccsét,és a hátát simogatva ült vissza a helyére,hogy én is nyugodtan egyek

Nem beszéltünk utána erről a témáról,inkább az én kapcsolatomra volt jobban kíváncsi. Persze, a bátyám előtt nincsenek titkaim,és tudja,hogy félek,hogy ennyi ideig távol van Tom…de ő is nyugtat. A szemeibe nézve valahol tényleg azt látom,hogy nincs mitől tartanom…de akkor is. Makacs természet vagyok.
Miután én is megebédeltem,Thomas felvitte a szobájába Bent,aki szinte már is elaludt a hatalmas franciaágyban,amit mindig gondosan kipárnázunk,hogy nehogy véletlenül leessen. Közben én elpakoltam a konyhában,és bepakoltam a mosógépbe,majd egy színes mosást is elindítottam.

- na és? Megnézted már a levelet?- kíváncsiskodott Thomas,aki kapcsolgatta a tévét

- nem,még nem- sóhajtottam,mert kezdtem egy kicsit fáradt lenni,de valahol engem is érdekelt,hogy miért is küldhette nekem ezt a bon bon csokrot

Leültem Thomas mellé a kanapéra,majd a kis névjegykártyát olvastam el előbb,amiben csupán annyit írt,hogy szeret,és hogy nagyon hiányzok neki. Ezután jött csak a levél… már a tapintásán éreztem,hogy egy furcsa kis üzenet lesz benne. Még csak ki sincs igazából tömve,vagy valami…feltűnően lapos volt.

- hát ez?- lepődtem meg,és kivettem két jegyet

- hát hugi… nagyon úgy néz ki,hogy utaztok Bennel együtt…ööö…hova is?- fordította maga felé az egyiket- New Yorkba- nézett rám vigyorogva,mire én fal fehér lettem

Tudja nagyon jól Tom,hogy félek a repülőn…erre képes volt ezt tenni velem… nem maradt más választásom. Azonnal a telefonért nyúltam...

Díj

Szeretném megköszönni Strawberry-nek,és IceteaTH-nak a díjat. DE! mivel nem nem igazán szeretném kiteregetni személyes dolgaimat,hogy mi az,amit érdemes rólam tudni,így nem is akarom továbbadni senkinek ezt a dolgot. Örülök neki,hogy vannak olyan írók/olvasóim,akiknek tetszenek a munkáim... viszont én valahogy nem látom annak értelmét,hogy most olyanoknak adjak én is,amit tőlem függetlenül több embertől is megkap. Ráadásul van olyan blog is,ami nagyon a szívemhez nőtt...de az írója eltűnt. És én úgy gondolom,hogy szerintem a szavak,vélemények ezerszer többet jelentenek,mint egy díj. Legalábbis nekem többet jelent...nem tudom a többi "kollégám" hogy van ezzel :) AZONBAN! nem tudom megállni,hogy egy állandó kommentelőm,és egy nagyon jó író nevét ne hangsúlyoznám ki,aki olyan történetet és novellát tud írni,amibe az ember bele tudja élni magát akár a helyzetbe,akár a szereplőkbe. És ami még fontos,hogy a karakterei nem nyálasan vannak megfogalmazva,nem ugrál egyik időből a másikba,ha mégis,akkor az nyomon követhető-gondolok itt arra,mikor elkezdi jelenbe,és egy múltat mesél el,majd megint a jelenbe fejezi be- és nem csak párbeszédből áll az egész rész,hanem van átmenet közte. És ez a személy nem más,mint Strawberry! ♥ mellette még Szundikám lenne,akinek a munkáit becsülöm,és fel is nézek rájuk,mindenki más elbújhat melletük a blogzónán(sorry,ha ez egy kicsit erős volt). Ha majd évek múlva a gyerekeim,unokáim megkérdezik,hogy ki volt fiatal koromban a kedvenc íróm,büszkén fogom mondani az Ő nevüket. :)

Hiszen nem súlyos

Ben már otthon van,és teljes nyugodtságnak mondhatom saját magamat. Legalábbis valamilyen szinten. Két oka volt,amiért felszökött a láza… az egyik,hogy egy kisebb fajta vírust kapott el,ami elég sok újszülöttnél jelentkezik,és emiatt nyűgös,álmos,és a pocija is fájhat,de ahogy észreveszem a 2 nap alatt egyre jobban van. Hála a gyógyszereknek. A másik oka pedig,hogy két helyen is jön a foga.

- Tom is megnyugodott már?- tett le elém Alice egy csésze teát este 10kor.

- Igen. Szerencse,hogy rá tudtam beszélni,hogy maradjon. Hiszen nem súlyos,csak beteg lett,és jön a foga.- mosolyogtam rá

- Azért ez igen csak nagy lépés volt tőle,hogy akár a turnét is megszakítaná a családja miatt- ült le mellém

- Igen igen. Rengeteget változott.- kortyoltam bele a barackos kis csodába

- De? – tette fel a kérdést,mire én kérdőn néztem rá- éreztem a hangodon,hogy valami gond van

- Gond nincs…csupán félek. Félek,hogy elfelejt minket… nézd meg. Ben már 4 hónapos,és fogzik… mire hazajön a turnéról már járni fog. Annyi mindenről lemarad. Félek attól is,hogy megismerkedik valami helyes,fiatal lánnyal,és lefekszik vele,a legrosszabb,hogy miatta elhagy.

- Szerintem nem kell aggódnod. Hiszen ha jól tudom,azt mondta neked,hogy hamarosan találkoztok- nézett rám sejtelmesen

- Tudsz valamit?- kérdeztem izgatottan

- Nem- nevetett fel- és ha tudnék is valamit,akkor se mondanám el.- állt fel,és a csészét a mosogatóba tette- most viszont megyek. Thomasnak meg kell masszíroznom a lábát- kacsintott

- Aha…a lábát- vigyorogtam- azért csak halkan- kiabáltam utána nevetve

Miután magam maradtam elmerengtem azon,hogy Ben mennyit is fejlődött. Mindezt több,mint egy hét alatt. Képes a könyökén megtámaszkodni,és a fejét felemeli,hasra fordul,vagy épp a hasáról a hátára. A vizet egyenesen imádja… talán jobban is,mint korábban. Nevet,és közben izeg-mozog,és csapköd össze-vissza. És ami mindig megmosolyogtat,hogy amikor felemeli egy nagyon picit a kicsi lábait,és rúg egyet nevetve,ha a hasát piszkálom,utána pedig gügyögve nyújtja ki a kezét felém. Megtanultam,hogy nála ez azt jelenti,hogy tetszik,és hogy még egyszer akarja,hogy csináljam azt,amit. Ráadásul egyre többet is alszik,ami nekem valamilyen szinte jó is,hiszen be tudok segíteni a házimunkában is rendesen.

- szia- vettem fel mosolyogva a telefont

- reméltem,hogy felvagy- hallottam egy kis fáradtságot a hangján- hogy van Ben?

- Ugyanúgy,mint egy órával ezelőtt. Most per pillanat már a vacsorán is túl van,igaz nem evett olyan sokat,de már meg tudtam szoptatni egy picit,orvosságot is bevette,adtam neki egy kúpot is,és most alszik. Igaz,mikor átjöttem,hogy beszélgessek egy kicsit Alice-szel,akkor nyűgicsélt, de pár perccel azután el is aludt.

- Biztos ne menjek haza? Hátha tudok,valamit segíteni- erősködött

- Tom- mosolyogtam meg az ajánlatát- már megbeszéltük. Semmi komolyabb baja nincs Bennek. Felszökött a láza,rosszalkodik a pocija. És… nő két foga

- Tényleg?- kérdezte buzgón- mondjuk ez tök nyálas témának hangzik. Ne menjünk bele. Inkább meséld el,hogy mi van rajtad- tisztán hallottam,ahogy vigyorogni kezd

- A sötét,fekete mackód,a citromsárga pólóddal együtt.- kuncogtam,miközben a bögrémet én is a mosogatóba tettem

- Nem túl gerjesztő… inkább mondtad volna azt,hogy semmi- morgott

- Talán majd ha itthon leszel- mosolyogtam- most viszont pihenj te is. Lehet,hogy holnap szabadnapotok lesz,de mentek a következő állomásra… sose bírtad a nagy távolságot.

- Jó éjt baba. Szeretlek

- Én is. Szia Tom

Elöblítettem gyorsan a két bögrét,majd átmentem a kisházba. Ben csak békésen szuszogott,bár néha megint nyűgösködött egy kicsit,mintha rosszat álmodna vagy nem tudom. Ilyenkor legszívesebben megsimogattam volna,de nem akartam,hogy felébredjen. Aludjon csak,amíg tud. Azonban hiába fekszek a puha ágyban,egyszerűen nem jön álom a szememre,így felkapcsoltam a kislámpát,elővettem a naplót,és írni kezdtem bele…

Hazamegyek

Egy hete már,hogy elment. Nem gondoltam volna,hogy ennyire nehéz lesz nélküle. Talán csak tényleg az zavart,hogy bennem van/volt a félsz? Hogy tényleg elveszítem? Fogalmam nincs… nem mozdulok ki sehova,esetleg csak az udvarra ülök ki. Bennel persze ugyanúgy foglalkozom,mint eddig,hiszen ő tart életben,mert tudom,hogy Tom vére is csörgedezik benne. Ha a fiunk alszik,akkor előkapom a naplómat,és mindent leírok benne. Hogy mit? Apróbb változásokat,amiken Ben keresztül megy. Például már a fejét fel tudja emelni,ha hason fekszik. Igaz nem sokáig,de sikerül.

- tudod mit? Mutatok neked képet rólad,és édesapádról- mosolyogtam rá,miközben a hátát simogattam,majd az éjjeli szekrényt kihúzva kivettem belőle egy albumot,hasra fordultam,és kinyitottam- nézd. Ott vagy te… igen. Igaz milyen kis pici voltál? Nem tetszett ott benn,igaz?- mutattam egy terhes képet magamról- na igen. Ő itt az édesapád,mikor hazahozott téged. Ti vagytok a szerelmeim- mosolyogtam rá,majd a képre,aztán hirtelen vissza is fordultam,mert Ben keservesen sírni kezdett- mi a baj?- vettem fel a kezembe

Nagyon megijedtem. Még sose hallottam Bent így sírni. Szinte majdhogynem ordít. Megnéztem a pelenkát,de se pisi,se kaki nem volt,éhesnek meg nem lehetett az,mert alig 10 perce etettem meg,de azért próbálkoztam,viszont nem kellett. A cumit egyenesen kiköpte. Ringatni,csitítgatni kezdtem,és énekeltem is hozzá,de nem maradt abba a sírás. Sőt…csak még jobban rákezdte. Teljesen kétségbeestem. Mit kell tenni ilyenkor egy babával? Egyáltalán miért sír?

- Thomas- szorítottam magamhoz Bent,majd átrontottam a lakásba- Thomas- kiabáltam- Thomas!- próbálkoztam még egyszer,szinte már sikítva

- Itt vagyok. Mi a baj?- jött le sántítva a lépcsőn kicsit álmoskásan

- Sír

- Akkor etesd meg,vagy tedd tisztába. Segítsek?- nézett rám értetlenül

- Ennyire szar anya nem vagyok…vagy szerinted igen?- mordultam rá- gondoltam te többet tudsz nekem segíteni,mivel már egyszer neveltél fel gyereket,de látom egy orvossal többet érek.- kaptam fel a kulcsot,és kivágtattam az Audi A5-höz

Teljesen felzaklattam magam,és eléggé idegesít az a tudat,hogy nem tudom mi baja lehet a picinek. Persze próbáltam nyugtatgatni,simogatni a pociját,de nem igazán akart megnyugodni. Ráadásul Thomas is teljesen hülyének néz…

- jó napot. Segítséget szeretnék kérni a fiamnak- ringattam Bent- már lassan fél órája sír,és nem tudom miért. Segítene kérem?- kérdeztem meg egy nővérkét,aki épp az utamba került

- megetette? Tisztába tette?

- Nézze…3 hónapja született meg,gondolja,hogy ennyi idő után elfelejtek dolgokat? – néztem rá furcsán- még csak a pelenka se szorít.

- Nézzük csak- vette át Bent,majd az egyik szobába bementünk

Megnézte a torkocskáját,tüdejét hallgatta meg,majd a végén megmérte a lázát is. Elég magas volt,és így inkább arra a döntésre jutott,hogy jobb lenne éjszakára benn tartani. Adott egy nyugtató féleséget Bennek,és infúziót is kapott,amitől szinte percek alatt el is aludt és csak szaporán vette a levegőt.

- benn maradhatok én is,ugye?- néztem aggódva a nővérkére

- persze. Máris intézkedek- mosolygott rám- és persze amint megérkezik Dr. Ballack,rögtön megvizsgálja a picit.

- Köszönöm- mosolyogtam én is,majd leültem a fiunkhoz- picim. Nagyon megijesztettél. Még sose csináltál ilyet- simogattam meg a kezét- felhívom apádat,és a nagybátyádnak is szólok. Rögtön visszajövök- adtam óvatosan egy puszit az arcára,mintha attól félnék,hogy felébredne,majd kimentem a szoba elé,és az üveg előtt megállva telefonáltam

Thomas azt mondta,hogy bejön,de mondtam neki,hogy semmi komoly. Lehet,hogy csak felszökött a láza Bennek,de maradjon inkább otthon. Nagy nehezen,de sikerült. A nagyobb falat inkább Tom volt…

- kicsim- szólt bele boldogan- épp most végeztünk a fellépéssel. Hiányoztok. Minden rendben van?

- Te is hiányzol nekünk- suttogtam- de… Ben kórházban van.

- Tessék? Hát de miért?- rémült ő is- ne,inkább ne mondd el. hazamegyek

Hamarosan találkozunk

Az idő iszonyat gyorsasággal repül. Ben egyre nagyobb,és erősebb. Tomnak pedig elérkezett az utazás napja.

- biztos,hogy nem gond,ha itt maradnak még egy ideig?- kérdezte Thomastól a nappaliban

- most hülyéskedsz? A húgomról,és az unokaöcsémről beszélsz- nevetett- nem csak én,de még Alice is rajtuk fogja tartani a szemét.

- Kössz haver- mosolygott Tom

- Tom- jöttem le egy kicsit szomorúan,miközben a könnyeimmel küszködtem

- Baby- állt fel,és szorosan magához ölelt…már amennyire Bentől tudott

- Ne menj el- suttogtam,de már nem bírtam tovább és eltört a mécses

Megint csak azok a dolgok jutottak eszembe,ami a szeretkezésünk napján. Elhagy,kiszeret belőlem. Nem érdekli majd a családja,teljesen el fog minket felejteni.

- hiányozni fogtok- emelte fel a fejem az államnál fogva,majd lágyan megcsókolt,aztán átvette Bent- édes kisfiam- ölelte meg a fejénél fogva

Annyira jól állt a kezében a baba. 26 éves,érett,felnőtt férfi,aki már apa. Nem is tudnék jobbat elképzelni magam mellé,se Benhez. Nem is akarok. Tom olyan szülő,akit bárki megirigyelhetne… és ez mind Simone-nak,és Gordonnak köszönhető,akik ilyen embert neveltek belőle. Lehet,hogy a gyerekkora nem volt épp fényes,és minden zűrben benne volt,amiben csak lehetett,és nem úszta meg az iskolai éveket sem fegyelmik nélkül,de ahogy nőtt,úgy változott. Lehet,hogy még maradt egy kicsi gyerekes csíny benne,de férfi lett belőle. A szeretet,amit mutat felém,vagy a fia felé,igaz néha túlzásba viszi-gondolok itt az anyagi oldalra- de tisztában van azzal,hogy nem pénzzel nyerheti el az én szerelmemet,vagy a fiunk szeretetét. Hanem a törődésével,az odafigyeléssel...

- vigyázz magadra- simogattam meg az arcát,most már mosolyogva,hiszen ha a szemébe nézek,látom,hogy szeret minket

- inkább ti magatokra. Minden egyes nap hívni foglak- hajolt le egy pusziért- és ha gépközelbe kerülök,szeretnélek titeket látni… még a tökfej bátyádat is- vigyorgott

- héj! Ezt hallottam ám- kiabált a nappaliból az említett

- szeretlek- csókoltam meg hosszan

- én is. – mosolygott,adott egy puszit Ben fejére,majd átadta nekem- hamarosan találkozunk Hil- vetett egy utolsó pillantást ránk,majd kiment az ajtón

Thomastól,a szüleitől,és Alice-től már korábban elköszönt… direkt hagyott minket utoljára. De az utolsó mondatát nem értettem…mi az,hogy hamarosan találkozunk? Hiszen tudomásom szerint fél évig tart a turné,ami nem épp rövid intervallumnak számít.

- na mi van hugi? Sokáig állsz még ott? Mert arra gondoltam,hogy kimehetnénk a parkba. Jönne Alice is.- dölt neki az ajtófélfának,ami a konyhától választja el a nappalit

- persze. Mehetünk- mosolyogtam rá,majd felmentünk és együtt öltöztettük fel Bent

Vagy fél órája már,hogy a parkban vagyunk. Hagytam,hogy Thomas és Alice tolják a picit,hiszen velem van szinte egész nap,mert a bátyám hol a barátnőjénél van,hol pedig leugrik megnézni,hogy a srácok hogy edzenek a csapatnál.
Ahogy elnézem őket,remek szülők lennének. Thomas bolondozásáért a gyerekek odalennének,míg Alice rengeteg szeretet és törődést adna. Ben imádja őket…főleg a bátyámat. Vajon velem is így foglalkozott? Elképzelhető… hiszen deja vu-m van,ha csak a pillanatokat,mozzanatokat figyelem meg. Aztán ahogy a fiamra siklik a tekintetem,látom rajta,hogy tetszik amit lát,de a szeme teljesen mást árul el. A másik fele… Emma

- mi a baj hugi?- karolta át a vállam,mire ismét csak eltörött a mécses

- nem tudtam megadni Tomnak azt,amire vágyott- rogytam le egy padra,és az arcomat a kezembe temettem

- miről beszélsz?- teljesen összezavarodott Thomas,de rögtön le is esett neki- a kislány- suttogta- Hil.- guggolt le velem szembe,és megfogta a kezemet,hogy a szemembe tudjon nézni- Tom,szerintem még soha az életben nem volt ilyen boldog,mint most. Lehet,hogy a lányotokat elveszítettétek,de adtál neki egy egészséges kisfiút. És te is itt vagy neki. Szeret téged- szorított meg bíztatóan

- nem!- rántottam el a kezemet,és indulatosan felálltam- így akar itt hagyni minket,hogy elment erre a rohadt turnéra. Hát nem érted?- kiabáltam,majd elrohantam tőlük

- nem kéne utána menned?- nézett felém aggódóan Alice,aki előre és hátra tologatta a babakocsit,hogy Ben békésen el tudjon aludni

- le fog nyugodni. Tudom,hogy min megy most keresztül…és azt is tudom,hogy nem az a legnagyobb gondja,hogy Emma nem élhet… hanem az,hogy most ilyen helyzetben ment el turnéra Tom. Attól fél,hogy Ben apa nélkül fog felnőni… de nem így lesz. Hiszen a sógorjelöltem kételyek között hagyta.

- Ezt hogy érted?- nézett meglepetten rá Alice

- Hallottam,mikor azt mondta,hogy hamarosan találkozunk- mosolygott szerelmére,aki vette a célzást,és boldogan bújt Thomas karjaiba,és úgy indultak tovább

El fogsz menni...

Órák óta csak pihegünk az ágyban,és simogatjuk egymást. Az én testem még mindig bizsereg,és kiráz a hideg attól a dologtól,ami az elmúlt percekben történt. Nyugodt szívvel mondhatom azt,hogy életem egyik legjobb szeretkezése volt.

„     -     szeretlek Tom!- álltam meg egy percre,hogy a szemébe tudjak nézni

-         én is szeretlek- mosolygott rám,majd a keze az arcomra siklott,magához húzott,és lágyan megcsókolt

Egyszer csókolt így meg…mikor elváltak útjaink egymástól,de ilyenre még csak nem is akartam gondolni abban a pillanatban. Csak érezni akartam. Őt,a simogatását,a nyelvjátékát,az izgató ajkainak ízlelését. Olyan lassan csináltunk mindent,mintha az utolsó perceket élnénk együtt utoljára.
Minden egyes érintésétől a testem libabőrös lett,mégis lángolt. Igaz,én támadtam le Tomot,mégis hagytam,hogy ő irányítson. Óvatosan felült velem együtt,a hajamat hátratette,hogy könnyen a nyakamhoz férjen. Először a nyelve hegyét húzta végig a szírtemen,majd óvatosan,és lágyan puszilgatni,harapdálni kezdte. Azt hiszem,már ekkor elvesztettem az eszem. Annyira tudja,hogy mi az,amire teljesen el tudok lazulni. Ismeri a testem minden egyes porcikáját,hogy mire,hogy reagál.
Miután a nyakam minden potját végig ízlelte,óvatosan hátradöntött…mélyen egymás szemébe néztünk. Ő csak támaszkodott velem,és szemezgettünk…de aztán meglátta azt a fényt a szememben,amire vágytam. Egy kicsit gyorsabb tempót akartam,így nem tétovázott. Az ingembe kapaszkodott a gomboknál,és teljes erőből széttépte a lenge anyagot,és azonnal a kebleim kényeztetésére esett. Annyira jól csinálta,hogy már a nyögéseket se fojtottam el magamban. A lábaimat felhúztam,kezemmel a tarkóját simogattam,a fejemet hátraszegtem,és csukott szemmel élveztem amit csinál. A kezét végig húzta a lábam szárától,a combomon keresztül,egészen a szoknyám aljáig,amit fel is csúsztatott rajtam. Az alsóneműt elhúzta,és az ujjaival ingerelni kezdett.

-         Tom- karmoltam bele a lapockájába,mire ő nyögött egyet,és a csípőjét hozzám nyomta- kérlek- szólaltam meg újra elfúló hangon,de ő nem hallgatott rám,és még erőteljesebben mozgatta az ujját,mire a hátam megfeszült,és egy kisebb sikoly hagyta el a számat

-         Jobban szeretem,mikor hallom azt,ha elélvezel- csókolt meg- az teljesen lázba hoz- nyomott egy hosszabb puszit a számra

-         Akkor most mutasd meg Te,milyen hangos vagy.- eresztettem meg egy pajkos mosolyt,majd a vállánál fogva a hátára döntöttem,és a csípőjére ülve vettem át az irányítást.

Persze róla is el kellett tüntetnem a ruhadarabokat,hiszen máshogy nem férek hozzá kidolgozott felsőtestéhez. Ő velem ellentétben nem azt szerette,ha az ajkaimmal játszadozok a nyakán,a mellkasán… a kézmunkámat imádta. Ahogy az ujjbegyeimet érzi szinte csak,néha egy-egy kisebb fajta piros csíkot magam után hagyva,de az alhasánál mindig megállok. Már akkor érzem,hogy szűkös a hely az alsóban,de tovább szoktam kínozni. A lábsimogatással,ahol elidőzök a belső comboknál. Utána szépen lassan lehúzom a nadrágját,majd az alsóját is. Ott viszont már nem csak kézimunkát,de száj és nyelvtaktikát is alkalmazok. Először csak végig húzom a nyelvemen becses szerszámán,ingerelve a végét,majd úgy játszadozom vele,mintha épp nyalókáznék.

-         Baba- markolt bele egyik kezével a plédbe,a másikkal a hajamba

Tudta,hogy sose nyelem le,mikor elélvez…ha érzem,hogy közeleg az orgazmusa,akkor váltok,és a kezemmel segítek rá.

-         Érezni akarlak- kúsztam fel hozzá,ügyelve arra,hogy a mellbimbómat végig húzzam testén,és erotikusan a fülébe súgtam ezt a két szót

Nem szólt semmit,csak hagyta,hogy megcsókoljam,közben a kezét a fenekemre csúsztatta,és óvatosan belémcsusszant. Először ezt a lovagló pózt alkalmaztuk,de mivel én ebben a helyzetben hamar elélvezek,fordítottunk a helyzeten,és a misszionárius vette át a szerepet. Ez az a másik helyzet,ahol lehet váltogatni igazán a tempót. Hol lassan,hol gyorsan,és hol a kettő között mozog valamelyikünk.
Mikor kinyitottam a szememet,mosolyognom kellett. Kisfiús,de mégis férfias arca erősen koncentrált,ajkai egy kicsit nyitva,ahol a levegőt ki és bevette,az izzadságcseppek az erein csúsztak végig,majd a testünk között el is tűnt. Kezemet izmos karján végig húztam,végül a tarkóján állapodtak meg,és lehúztam egy csókért. A tempó nem változott…lassan mozgott továbbra is,mégis erőteljes lökések voltak.

-         Hilary- nyitotta ki hirtelen a szemét,és mélyen az enyémbe fúrta,kezét pedig összekulcsolta az enyémmel,fejét pedig az enyémnek döntötte- szeretlek

Ezzel a szóval léptünk át szinte egyszerre a másik helyre,amit érezni szokott ilyenkor az ember. Hang nem jött ki a torkomon,akárhogy is éreztem,hogy legszívesebben hangosan sikítanék,vagy csak nyögnék egyet,csupán erősen tudtam kapaszkodni belé,és a szemeit fürkésztem,miközben az utolsó lökéseket végezte…”

Abba hagytam a simogatást,és a kezemre támaszkodva az arcát néztem. Nyitva volt a szeme,és láttam,hogy erősen gondolkozik valamin.

-         mi a baj baby?- feküdtem a mellkasára,de úgy,hogy lássuk egymást- min gondolkodsz- simítottam végig férfias,borostás arcán

-         semmi különös- suttogta

-         el fogsz menni…igaz?- mosolyogtam egy kicsit szomorúan- hiszen végeztetek az új albummal- éreztem,hogy megremegnek ajkaim

-         sajnálom kicsim- fürkészte a tekintetem,de a hajam birizgálását,még mindig nem hagyta abba

Más helyzetben faképnél hagynám,de most egyszerűen ez nem ment. Hozzábújtam szorosan,és magamhoz öleltem,ahogy csak tudtam,miközben hagytam,hogy a könnyeim útnak induljanak. Tudom,hogy nem egy hétre,és nem is egy hónapra fog elmenni…hiszen egy turné sokáig tart. Ha nem lenne még gyerekünk,nyugodt szívvel engedném el…de most félek. Mi van ha elhagy? Mi van,ha felszed egy csinos,fiatal lányt? Mi van,ha már nem fogja érdekelni a családja? Még Ben fejlődésén se lesz itt. Mikor nőni kezd a foga,vagy tapsolni fog,vagy csak amikor felemeli a fejét…esetleg már ülni is fog magától. Nekem kell megörökítenem valamilyen formában,hogy legyen egy emléke róla…feltéve,ha akarja.

Újabb titok

Drága olvasóim. Ebben a történetemben egy ideig ez lesz az utolsó rész. Hétfőn nyaralni megyek 10 napig,és holnap elég sok dolgom lesz még...de nem szeretnélek titeket rész nélkül hagyni,így most megírtam :) remélem tetszeni fog...
Ha minden jól megy,akkor holnap este még egy novellát is felteszek,de nem ígérem 100%-ig,azt viszont igen,hogy ha nem sikerül,akkor a nyaralásom után feltétlenül fel fogom tenni :)
Puszi nektek,és próbáljátok meg élvezni ezt a kis szünetet,ami még hátra maradt...még ha pocsék is az idő :/

Órák óta a kis házban bosszankodok. Iszonyat dühös voltam. Mégis mit képzel magáról Tom? Nagyon jól tudja,hogy allergiás vagyok,ha a személyes dolgaim között turkálnak…erre mégis megtette. Sose fordult még meg a fejemben,hogy a fiókjában nézzek szét…vagy bármi. Ráadásul ez rengeteg pénzbe is került most neki…hogy fogom visszaadni? Egy egyszerű műsorvezető vagyok a rádiónál,ahol most eléggé úgy áll a szénám,hogy kitesznek…hiszen Ben és Thomas miatt nem igazán van időm már arra összpontosítanom.

Tomnál

- és akkor pofon vágott…ott,mindenki szeme láttára.- dühöngött a konyhában

- szerinted nem volt jogos?- vonta fel a szemöldökét Thomas- mellesleg…én előre szóltam,hogy ennek nem lesz jó vége- vigyorgott önelégülten

- na kössz. Én inkább azt vártam,hogy majd a karjaimba omlik,happy lesz minden,és…

- hát persze. Mert Hil pont ilyen…nem? Ajj Tom…sokat kell még tanulnod.- állt fel,és a vállát megfogta- főleg a húgomat ilyen passzban kezelni- rángatta meg a fejét

- Tudom,hogy ilyenkor nem engesztelhetem ki egy csokor gazzal….eleve nem is szereti a virágokat. Ezzel a házfelújítással akartam kedveskedni neki,kimutatni,hogy szeretem…erre egy pofon a hála.

- Az esküvői előkészületekről tud?

- Nem, még nem. Akkor akarom elmondani neki,mikor az utolsó simítások is kész lesznek

Nálam

Hogy mi van? Esküvői előkészületek? Titokban szervezkedik a hátam mögött? Az ujjamra néztem,ahol az a gyűrű csillogott rám,amit egyszer levélben kaptam meg…majd a közös,kibékülős nyaralásunkon felhúzta. Ez a lakás felújítás is azért volt,hogy a kedvembe járjon… sose szavakkal mutattuk ki egymásnak,hogy mennyire szeretjük a másikat…hanem tettekkel. Annyira egy címeres ökör vagyok…

….

Telnek az órák,és időközben Tom is elment. Gondolom a stúdióba. Nem próbálkozott velem beszélni,hiszen ismer ezen a téren. Ha ideges vagyok,jobb egy pár óráig egyedül hagyni,hiszen úgy is lenyugszok. Bár ez helyzetfüggő. Időközben felkelt Ben is,akit meg kellett etetni,tisztába tenni,és persze eljátszadoztam vele. De azért nem árt számára se egy kis friss levegő,mint ahogy nekem se,és gondoltam elviszem egy helyre.
Mivel ősz van kinn,jó melegen öltöztettem fel,és hasonlóképpen tettem én is. Szóltam Thomasnak,hogy elmegyek…ragaszkodni akart hozzá,hogy velünk jöjjön,de mindenféleképpen egyedül akartam lenni. A séta alatt,közbe esett egy virágos bolt,ahol vettem egy csokor vörös rózsát. Hogy hová vezetett az utunk?

- szia anya…,szia apa- álltam meg egy sötét gránit kőből készült sír előtt- ezt nektek hoztam- guggoltam le,és a fejfa mellett levő vázába helyeztem a virágot,amiben némi esővíz összegyűlt már- hiányoztok,ráadásul azóta sok minden történt,bár ezt bizonyára úgy is látjátok fentről. Tommal összeházasodunk,Thomasnak komoly barátnője van… de valakit szeretnék közelebbről is bemutatni nektek. Az unokátokat- sétáltam lassan a babakocsihoz,ahol Ben békésen szuszogott,és nagy szemekkel nézelődött- nem veszem ki,hiszen elég hűvös van,és nem akarom,hogy beteg legyen…de lehajtom ezt a kis tetőt vagy mit,hogy jobban lássátok. Ő Ben. Szerencsére békés baba…hajnalban nem kel fel,végig alussza az éjszakát,viszont rengeteget bír enni…akárcsak az apja- mosolyogtam,és a fiam arcát fürkésztem- nem igazán tudok kitől tanácsot kérni a gyereknevelésben. Kislány koromban mindig is úgy gondoltam,hogy majd te segítesz a pelenkacserénél,megmutatod,hogyan fogjam helyesen fürdetéskor,milyen kozmetikumokat érdemes venni a kisbabának,minden ilyesmi. De mára már csak Thomas van itt… na meg Simone,akik teljesen odavannak Benért. De ugyebár minden nevelési stílus más. Ahány ház,annyi szokás…de megígérem,hogy jó anya leszek.- fogtam meg kicsi kezecskéjét,és hagytam hogy egy pár könnycsepp az arcomat mossa el

Még egy kicsit kinn maradtam,megnyugtató volt számomra,de már éreztem,hogy kezd hűlni az idő,így muszáj volt indulnunk. Ráadásul Tommal is szeretnék beszélni.

- hát ti? merre kószáltatok?- nézett ki a konyhából egy serpenyővel a kezében Thomas

- sétáltunk- pillantottam rá,mikor a cipőt is levettem magamról- megismerkedtünk két fontos személlyel…igaz?- mosolyogtam a babámra,miközben kivettem a babakocsiból,és a pici sapkát levettem róla

- csak nem…?- lepődött meg

- de igen- ültem le a kanapéra,ahonnan remekül a konyhára lehet látni,és el kezdtem vetkőztetni Benit- Tom?

- A kisházban…gitározik egy kicsit azt mondta.

- Köszi.- mosolyogtam rá- Thomas. Lehetne egy nagy kérésem?- fogtam az ölembe a kicsit,és elindultam felé

- Nem kell mondanod semmit…vigyázok rá. Nyugodtan menj csak- vette át tőlem az unokaöccsét,én pedig hálásan pillantottam rá

Szinte kirontottam az ajtón,átvágtattam a kerten,egészen a kis házig,ahol most épp lakunk. Már messziről lehetett hallani,hogy Tom játszik…gondolom egy új számukat gyakorolta,vagy írta,de per pillanat nem érdekelt. Feltéptem a kis faajtót,mire a vőlegényem meglepetten nézett fel,de még reakció időt se hagytam neki,rögtön letámadtam. A gitár hangosan puffant a földre,a feltámadt szél becsapta az ajtót,mindezek ellenére Tom csípőjén ülök,és szenvedélyesen kóstolgatom telt ajkait.

- Szeretlek Tom- álltam meg egy pár percre,hogy a szemébe tudjak nézni

Titok 2.

- te teljesen meg vagy húzatva?- rontott be a kisházba Tom,kezében Bennel

- miért is?mert feltettem egy kérdést,és azért?- csaptam be az ajtót

- fiatalok- rázta meg a fejét Thomas a nappaliban,majd a fülest a fejére tette,fejét hátra hajtotta,és élvezte a fülsüketítő zenéjét

- azért,mert…hallottad te magad?tudod te egyáltalán,hogy mit kérdeztél?- kérdezte idegesen

- tudod Tom…azok szoktak idegesek lenni,akiknek valami titkolni valójuk van- néztem élesen a szemébe,és kivettem a kezéből a fiunkat,hogy megetessem Thomas szobájában(ugyanis délutánonként a lakásban vagyunk mindannyian),és lefektessem

Nagyon idegesít,hogy így viselkedik. De én magam se tudom,hogy valójában mi az,ami miatt ki vagyok akadva. Hogy tényleg megcsal,vagy az,hogy van egy titka? Talán mindkettő? Vagy most csak ez a Thomasos dolog miatt jött így ki,és közben meg semmi nincs? De nem…hiszen látni Tomon,hogy egy kicsit feszült,ha valamire rákérdezek. Nem néz még a szemembe se. Mellesleg állandóan telefonál,és eljárkál. Mi folyik itt?

Tomnál

Tom fel alá járkál a kis helyen,és őrültek módjára gondolkozik. Ő maga se tudja,hogy mitévő legyen. Egyrészt azért,mert teljesen a szerelmére gerjedt,ahogy idegesen mutogat felé,és a szemeiben szinte a vasvillákat látta,mikor ránézett...de ott a másik dolog is,a titok. Amiről csak Hil nem tud. Idegesen a kis éjjeli szekrényre vágott,aztán átvágtatott a házba,ahol Thomas hirtelen megrémült sógorjelöltét látva…

Nálam

Épphogy befektettem a hatalmas franciaágy közepére Bent,és betakartam, két kezet éreztem a vállamon,mely erősen megfordított,és egy vad csókot kaptam a kéz tulajdonától. Olyan hévvel esett nekem Tom,hogy annyi volt a szerencse,hogy mögöttem ott volt a komót,és annak dőltem neki.

- nem csallak meg,és nem is csalnálak meg semmi pénzért- adott egy újabb vad csókot,és már szinte hangosan szuszogtunk,ahogy közben simogattuk egymást

- akkor mit titkolsz?- sóhajtottam,ahogy megéreztem hideg kezét a mellemen,ajka pedig a nyakamat kényeztette

- tudni szeretnéd?- állt meg hirtelen,és mélyen a szemembe nézett

- ismersz- mosolyogtam szégyenlősen,és a pólója alját kezdtem el piszkálni

Na igen. Sajnos mániám,hogy ha valamiről nem tudok,akkor nem adom fel addig,míg ki nem szedem a másikból. És ezzel gyakran Tom idegeire mentem,és ha valamit titkolni szeretne,akkor próbálja hallótávolságon kívül megbeszélni azzal,akivel szervezi a dolgokat.
Végül beletörődött,így átöltöztem gyorsan,és elindultunk. Persze Thomast megkértük,hogy felügyeljen addig az unokaöccsére.
Gyalog mentünk. Igaz, elég hűvös volt már kinn,hiszen lassan itt a tél,de nem akarok mindig,mindenhová kocsival menni. És az se igazán érdekel,ha meglátnak vele. Egymás derekát öleltük át,és úgy mentünk…persze közben beszélgettünk is.

- ide hozod a nőidet? Vagy esetleg itt tartogatod,és most be akarsz neki mutatni?- vigyorogva néztem rá,mikor a házunk előtt álltunk meg

- akkor már vennék neki egy luxus villát,nem ebbe a porfészekbe hoznám- nevetett fel gonoszan

- pöcs- csaptam meg,de utána mégis boldogan kulcsoltam össze a kezem az övével,és indultunk befelé- de tényleg…miért hoztál ide?

Azonban választ szinte rögtön meg is kaptam…csak nem tőle. Egy munkás szaladt felénk papírral és tollal a kezében,amit Tom kezébe nyomott,aztán jött egy másik manusz,és így tovább. Mégis mi folyik? Muszáj volt megtudnom,így elindultam a saját fejem után.
A lakásunk teljesen fel volt túrva. Por,deszkák,létra,szerszámosládák,festék bödönök,ecsetek,minden ami egy házfelújításhoz kell. Rögtön a konyha felé vettem az irányt,hiszen eszembe jutott az a pillanat,mikor Tomot meghallottam telefolnálni,és a vázlatokról beszélt. Nem hittem a szememnek. Épp akkor szerelték a konyhabútorokat a helyükre,amikor beléptem. Pontosan ugyanolyan elrendezésű,kinézetű,nagyságú,mint amilyen a vázlataim voltak. Benéztem a nappaliba…azt még csak most festették,de a parketta már le volt téve. Idegesen a hajamba túrtam,és a fürdő felé vettem az irányt… azt hittem hátast dobok,mikor megláttam,hogy az már kész.

- nem,az nem lehet- csörtettem le úgy,hogy szegény munkást is majdnem fellöktem

- na?hogy tetszik?- mosolygott Tom,mikor meglátott-a vendégszobát is megnézted?- ölelt volna át,de én egy hatalmas pofont adtam neki,mire mindenki odanézett- ezt most miért kaptam?

- Van képed megkérdezni,hogy miért? A cuccaim,az ÉN személyes dolgaim között turkáltál Tom Kaulitz- kiabáltam- ezt mégis hogy képzelted?

- Én…

- Ne. Inkább ne mondj semmit.- tettem fel a kezemet- inkább most hazamegyek… vagyis Thomas lakására.- néztem rá megvetően,de egyben csalódottan is,és gyors léptekkel elmentem a saját házunk környékéről és azon gondolkoztam,hogy milyen dolgokat titkolhat még el előlem

- Hil…kicsim…várj már- kiabált utánam,mikor talán már felfogta,hogy mi is történt

nappali

fürdő ♥

Titok 1.

Már két napja Thomas lakásán vagyunk. Azonban Tom tegnap is,és ma is a stúdióban volt. Igaz,korán elmegy,hogy minél hamarabb velünk legyen,hiszen már családja van…csak akkor is. Én azt hittem,hogy együtt töltjük a napokat,hiszen ez volt az egésznek a lényege. Erre tessék…ráadásul ez a titkolózás se tetszik az ő részéről. Mikor megemlítettem neki tegnap,hogy valamit a lakásban felejtettem,rémülten kezdett el tiltakozni,és azt mondta,hogy majd ő elhozza,úgy is útba fog neki esni. Csakhogy a stúdió a másik irányban van…kíváncsi vagyok,mi ez az egész. Szívesen elmennék én egyedül is,de valaki mindig a nyomomban van. Mióta megszületett Ben,kaptam azért egy testőrt magam mellé,mert Tom félt minket…szóval ő eleve állandó emberke. Akkor még itt van Alice,akivel legtöbbször a boltokat járom-legalábbis mióta a bátyámnál vagyunk- és ha épp nem megyek sehova,akkor Thomas lesi minden mozdulatomat.

- még meg sem köszöntem a meglepetést.- mosolyogtam a bátyámra- lehet,hogy igénybe fogom venni gyakrabban,mert jó veled lenni egy kicsit- öleltem meg

- a húgom vagy Hil…mellesleg már itt van az unokaöcsém is. Úgyhogy használd egészséggel- kacsintott

Még nem is említettem…Thomas a garázs melletti kisházat kipofoztatta,és kiépítette. Így van egy miniatűr kis ház az udvaron,amiben két félszoba van,egy kicsi fürdő,és a mini konyha is. De ez tökéletesen megfelel nekünk.

- és,hogy hogy nem lakik még itt Alice?- vágtam fel a paradicsomot

- nem akarunk még elsietni semmit. Egyelőre ismerkedünk.- tépte a salátákat apró darabokra,közben Bennek magyarázott,és a rugdalózót mozgatta

- már 3 hónapja ennek…lassan 4. meddig akarsz várni?- mosolyogtam rá- szerelmes vagy Thomas,ráadásul boldog. Sose láttalak még így,de ha rád nézek,akkor én is az vagyok- fogtam meg a kezét- szóval? Mi az oka ennek az egésznek?

- Tudod hugi…az utóbbi időkben alig beszéltünk a magánéletünkről. De akkor most bevallok neked valamit. Sose említettem még neked…meglepetésnek akartam neked szánni a tavalyi születésnapodra,de…nem úgy lett,ahogy azt szerettem volna- sóhajtott egy nagyot,én pedig nem szóltam közbe,türelmesen vártam,hogy folytassa- mikor Kölnben éltem,megismerkedtem egy lánnyal. Mary volt a neve,olyan idős mint,te. Ügyvédnek tanult az egyetemen. Az egyikünk meccsünk alkalmával botlottam belé. Épp cseréltek le,mikor az első sorban megláttam őt. Mondhatni szerelem volt első látásra,és pár hét után össze is költöztünk. Boldogok voltunk együtt,én legalábbis semmi jelét nem láttam annak,hogy valami gond lenne,vagy elhanyagolnám őt,esetleg megbántanám valamivel…meg akartam kérni a kezét,mikor lehozom bemutatni neked.

- A születésnapomon- fejeztem be helyette,mire bólintott- mi történt?

- Az egyik edzésünk után mentem haza egy csokor virággal a kezemben. Fehér orchidea…a kedvence. Akkor voltunk fél évesek…boldogan nyitottam be a lakásunkban,és láttam,hogy a hálónkban égett a lámpa…gondoltam tanul a vizsgáira. Ám amikor benyitottam…

- Uram isten- kaptam a számhoz- megcsalt?

- A szomszéd kölyökkel…akkoriban tudod,egy jó kis panel lakásban laktam.- fordult Ben felé,és vele kezdett el játszani

- Sajnálom- állt fel,és öleltem magamhoz a bátyámat,miközben a könnyeimmel küszködtem

Bele se mertem gondolni,milyen rossz lehetett ez neki. Mit érezhetett akkor? Főleg úgy,hogy rájuk nyitott…a saját ágyukban,a szerelme a szomszéd sráccal. Oké,bevallom…tényleg nem volt rossz pasi,akit mellesleg Mike-nak hívtak,de akkor is. Legalább ennek a Mary-nek vagy kinek lehetett volna annyi esze,hogy ne a saját lakásukban dugatná meg magát,pláne akkor,mikor a testvéremmel lett volna fél éve együtt. Sőt…egyáltalán ne csalta volna meg. Ezek után meg is értem,hogy miért nem költözött még ide Alice. Fél…és természetes,hogy jobban meg akarja ismerni. Hiszen a mostani párja egy gyönyörű színésznő,aki rengeteg helyes színésszel dolgozik együtt,és különböző szituációkban láthatjuk őt majd vissza a vásznakon. De azt hiszem,hogy a bizalom elég erős az Ő részéről. Viszont nagyon reménykedem benne,hogy boldoggá fogja tenni a bátyámat.
Viszont,most hogy így belegondoltam a megcsalásokba…

- hello emberek. Mi ez a lapos hangulat?- lépett be Tom a konyhába,és kivette a fiát a rugdalózóból és játszadozni kezdett vele,akinek adott egy nagy puszit,nekem egy csókot,végül Thomasszal lepacsizott- minden oké?- nézett hol rám,hol a testvéremre

- Tom. Ugye nem csalsz meg?- kérdeztem hirtelen,mire az említett csak hatalmas szemekkel nézett rám,akárcsak a bátyám

Sorry

Bocsi kedves olvasóim,hogy így el vagyok tűnve :( de túl sok dolgok volt....tudom,ígértem már a részt egy jó ideje,de mindig közbe jött valami. De most ígérem,hogy ha ma már nem is-mert este viszem a húgomat,aki vendégségben van nálam moziba(HP utolsó része)- de holnap mindenféleképpen megírom :) tényleg sajnálom :(
Addig is élvezzétek a nyarat :)♥

Vázlatok

- tudja,hogy kutatsz a cuccai között?- kérdezte Thomas Tomtól,mikor útban voltak hozzánk vasárnap délben

- nem,de örülnék neki,ha te se mondanád el …ugyanis szeretném meglepni

- és pedig mivel?elviszed vásárolni,vagy mi?- nevetett a bátyám

- nem. felújíttatom a konyhát. Még a méretek is egyeznek- fordult be az utca végén

- honnan tudod?- vonta fel a szemöldökét Thomas

- talán mert az én lakásom?- vigyorgott Tom- mellesleg…ilyenkor jön jól a te kis titkod

- már bántam,hogy elmondtam neked…de azért persze- mosolygott

Szerencsére Thomas és Tom olyanok,mintha testvérek lennének. Semmi jele nincs annak,hogy sógorjelöltek lennének egymás számára. Az incidensek óta,levakarhatatlanok egymásról,ráadásul rengeteget titkolóznak is.

- tesó- öleltem meg,mikor épp a konyhában végeztem- hogy vagy?

- Épülgetek. Szerencsére van egy remek ápolóm,aki mindig hoz valami finomat,így erősödök rendesen…csak még hónapokig ugyebár semmi foci- húzta el a száját

- Na,kicsim? Ki van itt?- jött le a kezében Bennel Tom- úgy van.a bácsikád. Igen…hamarosan jön a másik is,és még sok mindenki-beszélt a fiának,aki csak nagy szemekkel nézett rá

- Ejj,mekkora krapek lettél kisöreg- vette át tőle Thomas- lassan utolérsz- simogatta meg a hasát- tudod mit? Amíg anyáék beszélgetnek,addig nézzünk valamit a tévében. Mondjuk egy jó kis pornót?apádnak biztos van- indult el vele a kanapé felé

- Thomas!- mordultunk rá mind a ketten,amin csak jót nevetett

Tommal a konyhába mentünk,ahol segített megteríteni,mert még nem voltam teljesen kész,csak az ételekkel,bár még a levesnek egy kicsit főnie kell. Mai menü: Bajor burgonyakrém leves, párolt zöldségek rizzsel,és desszertnek pedig egy kis meggyes öntött lepény. Már csak abban reménykedek,hogy ízleni fog mindenkinek…ugyanis talán mondhatom azt,hogy most először ülünk le úgy ebédelni,hogy Tom családja,a bátyám,és a barátaink is itt lesznek.

- miről lenne szó Tom?- adtam a tányérokat neki

- arra gondoltam,hogy… tölthetnénk néhány napot Thomasszal. Jobban megismerkednénk Alice-szel is. Szimpatikus lány.

- Mit műveltél?- tettem csípőre a kezem,ugyanis sose jutott még ilyen ötlet az eszébe,csak ha valami rosszat tett

- Most kivételesen tényleg semmit- hazudott szemrebbenés nélkül,de csak a meglepetés miatt- csak úgy eszembe jutott. Mostanában annyi minden történt velünk,hogy jó lenne egy kicsit kikapcsolódni. Az elmúlt években amúgyis szinte csak Billékkel lógtunk,Thomas pedig sehol sem volt… most itt az idő- karolt át a derekamnál fogva,én pedig a nyakánál szórakoztam a pulcsija megkötőjével

- Hát… nem bánom- mosolyogtam rá kislányosan- köszönöm,hogy ilyen sokat törődsz velem- öleltem meg- sokat jelent nekem

- Megérdemled. Sokat hajtasz mostanában, pihenj egy kicsit… mellesleg éjszaka hiányzol mellőlem- emelte fel a fejem,hogy a szemembe nézzen,majd lágyan megcsókolt

Azt hittem,hogy nem veszi sose észre,hogy eltűnök mellőle,de ezek szerint mégis. Odafigyel rám a munkája mellett. Talán érzi,hogy még nem vagyok teljesen túl Emma halálán?

- fúj! Inkább menjünk vissza Ben,ez még nem neked való- takarta el a fiunk szemét vigyorogva Thomas,amikor belépett a konyhába

- te tán nem csinálsz ilyet a barátnőddel?- kiabált utána nevetve Tom

- szerintem menjünk ki,ugyanis ha jól hallom,akkor megjöttek a többiek is

Az ebéd egész hangulatosan telt el,és mindenkinek ízlett minden,aminek kifejezetten örültem. Mivel elég hamar elfogyott az anyatejem,Ben-t már csak egy kis tápszeres tejjel tudom etetni,így velünk együtt volt. Miután végeztem,Tom vitte fel,mondván,hogy úgy is van egy kis elintéznivalója. De túl sokáig nem jött le,így utána mentem és csak a telefonálásának a végét hallottam

- igen,persze. Akkor majd küldöm a vázlatokat,és a színeket is. Igen,igen. A holnapi nap folyamán megérkezik. Köszönöm,visszhall.

Vázlatok? Remélem nem az,amire Én gondolok…

ilyen konyhát szeretnék majd egyszer *_* annyira gyönyörű ez a lila szín ♥

A titok

Az idő csak úgy pörög. Thomasról lekerült a gipsz,és így szeretne a saját lakására vissza menni. Tom újra zenélni kezdett,mert már láttam rajta,hogy hiányzik neki,és elzavartam a stúdióba pár hete. A kicsi Ben pedig szépen lassan cseperedik. Csak én kezdek el fáradni…

- biztos ne segítsek?- kiabáltam ki a konyhából Thomasnak,aki épp tisztába teszi az unokaöccsét

- nem hugi. Nyugi…te csak csináld a dolgod- szólt vissza- igaz?a keresztapuval is jól elvagy- fújt bele a pici talpába,amin jót nevetett a kicsi

Olyan jó nézni így őket. Ahogy látom a boldogságot a bátyám arcán,ahogy a fiam jól érzi magát vele,hogy Tom újra zenél,valahogy elfelejti a fájdalmamat a lányomról. Már csak egy temetésen kell túl lennünk… tudom,hogy ez most elég csúnyán hangzik egy anya szájából,de én úgy vélem,hogy ha végső nyugalomba helyezzük Emmát,akkor képesek leszek újra önmagam lenni.

- szia kicsim- ölelt át hátulról hirtelen Tom,mire én megijedtem,és összekentem az arcát mázzal

- basszus Tom- csaptam a mellkasára,és visszafordultam,hogy a süteményeket megkenjem

- hmm…édes,akár csak te- nyalta le a szájáról az édes cukrot,majd a nyakamba csókolt

- milyen napod volt?- mosolyogtam

- egész jó. Bevallom,egy kicsit hiányoztak a srácok,és majd a hétvégén beugranának,ha nem gond

- már mért lenne? Bármikor jöhetnek,már mondtam

Tudom,hogy miért kérdezte meg,de azt is tudom,hogy még ő sincs túl ezen az egész dolgon, és inkább abba a dologba fojtja a bánatát,amit kiskora óta szeret csinálni. A zene… egy éjszaka arról beszélgettünk,hogy milyen lesz Ben. Ő azt reméli,hogy követi majd a nyomdokait, de én valahol úgy érzem,hogy nem zenész lesz belőle. Nekem mondjuk teljesen mindegy,mit fog csinálni… a lényeg,hogy szeresse. Bár ez még jóval odébb van.
Miután megjött Alice is – ő fogja elvinni majd Thomast- elkezdődött a vacsora,ami remélhetőleg nem az utolsó lesz.

….

Ben nagyon jó kisbaba éjszakánként. Talán ha kétszer ha felkel,de hétalvó,legalábbis eddig. Akárcsak az apja…na jó,meg az anyja is. Egy dolgot nem igazán szeret. Ha a körmét vágom le. Ilyenkor mindig megvárom Tomot, vagy ha épp valaki látogatóban van nálunk, akkor ő segít. Már tudom, hogy amikor sír, azt szereti, ha magunkhoz ölelve sétálunk vele fel-alá, és a hátát simogatjuk közben. Ez az a helyzet, amikor teljesen megnyugszik. Azt viszont utálja, ha a karjaimban csak fektetem…kivéve,mikor szoptatom. Az egyik kedvenc szórakozása az, amikor a kezénél fogva óvatosan felültetem,és tapsikolunk egyet,aztán visszafektetem. És ezt többször egymás után…persze arra oda kell figyelni, hogy nehogy túl erősen szorítsuk meg a kezét, vagy épp húzzuk meg. Szerencsére szereti az embereket is.

Mit csinálok én itthon,mikor egyedül vagyok? Általában korán kelek-hajnali 5 fele- mert Ben felsír, hogy éhes. Vagy fél órán keresztül csak eszik, utána még megbüfiztetem, tisztába teszem,és visszaaltatom. Máris eltelik majdnem egy vagy másfél óra. Lassan Tomot is fel kell ébresztenem, hiszen beindultak a munkálatok a stúdióban, addig elkészítem a reggelit. Miután elmegy, én bedobok egy mosást a gépbe, hiszen Ben után mindig van valami szennyes, és délig várok. Ugyanis rengeteg dolog van egy temetés elintézésével. Ilyenkor Simone,vagy Gordon átugrik,én elmegyek Tomért,és megyünk is intézni a papírokat,sírhelyet,sírkövet,virágokat elkészíteni,stb. De ezzel a résszel végeztünk… a következő hétre tűztük ki kislányunk végső búcsúját. A szüleim mellé temetjük őt. Ezen kívül, mikor hazajövök, addig Tom visszamegy még egy kicsit a stúdióba,Bennel vagyok,amikor megérkezik,akkor cserélünk,és én ismételten csak a főzésbe vetem magam. Ha ezzel végeztem,jön a vacsora,mosdás,pelenkacsere,alvás…már akinek. Ugyanis én csak éjszaka tudok egy új hobbimba belevetni magam. Ez pedig a lakásfelújítás,berendezés… csak tervrajzok csupán, amit szeretnék egyszer megvalósítani…azonban erről se Tom,se Thomas nem tud…

Nem mindennapi helyen

Sziasztok! úgy döntöttem,hogy nem várok holnapig a résszel. Fannykaaa-nak ígértem még egy olyat,hogy leírom Alice és Thomas kapcsolatát. Eljött ez a pillanat...fogadjátok tőlem ezt a részt bocsánat kérés gyanánt :( megjegyzem,hogy ezt most Thomas szemszögéből írtam :)

Pont most mondta el a rossz hírt Tom. Meghalt az egyik kicsi…egy kislány. Azt hiszem én tudom a legjobban,hogy mit is érezhet,most Ő és a húgom. Vagyis még Hil nem tudja, de amint a fülébe jut a hír,teljesen össze fog omlani. Kell valaki,aki majd segít támaszt nyújtani,és valahol érzem,hogy Én leszek az a bizonyos személy,és nem Tom. Hogy miért pont rám esik a választás? Azért,mert még ezt neki is fel kell dolgoznia,hiszen minden álma egy kislány lett volna… de mi a helyzet velem? Miért vagyok ilyen erős? Talán a szüleim halála után lettem ilyen. Hilary egy törékeny nő, nem csak külsőleg,de belsőleg is. Kell aki megvédje. Tom is képes lenne rá,de nem ebben az állapotban

- bocsánat. Bejöhetek?- kopogás után egy csilingelő hang ütötte meg a fülem,amit előző éjszaka hallottam először

- Alice? Gyere,persze

- Magatokra is hagylak- állt fel Tom- majd még hazafelé menet benézek

- Miattam nem kell- szabadkozott a lány

- Nem, már úgy is menni készültem- adott egy puszit neki- beszélgessetek csak. Sziasztok

- Megzavartam valamit, igaz?- ült le mellém egy kicsit szomorkásan

- Nem. Már tényleg menni készült- fogtam meg a kezét

Annyira gyönyörű nő. Talán még soha életemben nem találkoztam ilyen teremtménnyel. Persze a húgomon kívül. Egy egyszerű embernek mondanám első ránézésre. De tegnap,mikor kérdezősködtem egy kicsit róla,kiderült,hogy színésznő. Azért remélem,hogy ha zavarban van, mint például most, azt nem játssza meg. A szeme szürkés zöld árnyalatú, haja vöröses barna,mely mindig lazán omlik a vállára,és a mellkasára. Még sose láttam,hogy összefogta volna. Ritka,mikor fel is tűzi, de végül is kár lenne egy ilyen gyönyörűen ápolt hajat eltitkolni.

- hogy érzed magad?

- A körülményekhez képest jól- próbáltam mosolyogni,de nem igazán tudtam

- Elmondta Tom…igaz?- szomorodott el ő is

- Te tudtad?- lepődtem meg

- Igen…vele voltam,mikor megérkezett a kórházba,és az orvossal összefutottunk. De megkért,hogy ne szóljak erről,mert Ő szeretné elmondani.

Nem szóltam semmit,csak bólintottam egyet. Hiszen igaza van… még csak nem is tartozik a családhoz,és nem ronthat csak úgy be egy ilyen hírrel. De még lehet a családunk tagja nem igaz? Nem is tudom miért nem mertem megszólítani sose…hiszen egy kedves,szeretetteljes nő. El tudnám képzelni az oldalamon. Olyan édes, amikor hadonászik,és rendezkedik a kis asztalon,ami az ágy mellett van. Megetet, megitat,betakargat,és mindig megkérdezi,hogy nincs e valamire szükségem.

- lenne kedved vacsorázni?- szakítottam félbe mondandóját

- tessék?- lepődött meg

- mármint,ha innen kikerültem- nevettem fel,mert tényleg elég hülyén kérdeztem rá

- igen- pironkodva mosolygott

- ennek örülök

Igent mondott, igent mondott, igent mondott. Vá! Ezt el se hiszem. Csak úgy tomboltam belülről. Legszívesebben már most megkérném a kezét. De nem, nem szabad. Nem sietünk el semmit. Talán majd hónapokkal, évekkel később… és máris tudom, hogy hol és hogyan fogom feltenni a nagy kérdést.

- és hova szeretnél menni? Étterembe, vagy esetleg ehetnénk nálunk is

- jobban mondva Toméknál. Hiszen ha majd kienged,akkor hozzájuk fogsz menni- állt fel,és felemelte a fejemet,hogy a párnát megigazítsa alatta- így jó?- mosolygott

- igen. Köszönöm. Akkor együnk náluk…feltéve ha nem gond. Így legalább mindannyian összeszokunk- néztem a szemeibe, de hogy zavartságát titkolja, inkább a takarómmal foglalkozott- Alice- fogtam meg a kezét,mikor megsimította a vékony kis anyagot a mellkasomnál…és az arcunk vészesen közel volt egymáshoz

- Thomas- suttogta a nevemet,és szinte éreztem,hogy remeg, de nem távolodott el,így megtettem amit meg akartam tenni… megcsókoltam.

Olyan,mint a méz,olyan édes. Így jellemezhetném az ajkait. Puhák,húsosak,vadítóan szexi. Ahogy éreztem, nem rúzs volt rajta,hanem gyümölcsös ajakápoló. Akkor azért ilyen gyönyörűek,mert ápolja őket. Odafigyel magára.

- ezt akár vehetjük az első randinak is, egy nem mindennapi helyen- mosolyogva szakadtam el tőle,amin nevettünk egy jót, és most kivételesen nem pirult bele

Talán...

Egy kicsit elszomorít ez az egész dolog. vannak a kommentelőim között olyanok,akik olvassák a novelláimat is. Viszont most csalódtam...immáron 3 novellám áll "üresen",azonban látom,hogy mennyien olvassák. ennyire rossz,hogy még egy negatív kritikát se kapok/kaptam? mi a helyzet ezzel a történetemmel? ezt is olvassák,olvassák,azonban 5 kommentnél megáll,amiből általában 2-3 az enyém,mert válaszolok. Bevallom,most részben ezért nincs rész...de inkább a vizsgáim miatt. még hátra van egy,azt is remélhetőleg pénteken letudom... utána teszek e fel részt? remélhetőleg...talán... pedig van egy két ötletem. de úgy látom,hogy senki nem igényli. régebben még azt is láttam,hogy érdeklődtetek mikor kaptok új részt. és hogy most elveszítem xy olvasómat,mert leírtam ezeket...nem igazán érdekel. igaz,ezeket a történeteket/novellákat,inkább magamnak írom kikapcsolódásként,ha épp nem megyek sehova,vagy nem köt le más,de évekkel ezelőtt úgy gondoltam,hogy talán veletek is megosztom...

Anyai örömök

Hajnali fél 5. És én megint a gyerek szobában vagyok. Talán ha elbóbiskoltam Tom karjai közt egy órácskára,de sírva keltem fel. Emmáról álmodtam… és hibásnak érzem magam. Érezhettem volna,hogy nem csak a fiunk növekszik a hasunkban, hanem egy lánynak is életet adhattam volna. De arra is rájöttem,mióta itt ülünk a hintaszékbe és Bent,nézem, hogy fel kell dolgoznom az eseményt, és a családomra kell koncentrálnom. És ezt csak féle módon tehetem meg, ha kibeszélem magamból. Több személy van a listámon,akihez bármikor fordulhatok. Tom és Thomas vitatkozik az első helyen, hiszen nekik köszönhetek nagyon sok mindent. Bármelyikükhöz is menjek, meg fogja érteni a másik, hogy mi ennek az oka.
Most nézem csak… Ben arcvonásai tiszta Tom. Kis turcsi orr, telt ajkak, csík szemek… bár nekem is az van.

- kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek a belső tulajdonságaid fiam- simítottam meg apró,kicsi kezecskéjét,és mintha megérezte volna,megszorította a kisujjamat.

Azt hiszem, hogy születése óta most ismét egy anyai öröm elé tekinthetek. Az első érintése. Mi lesz ha még először fogom megszoptatni, vagy mikor megtanul beszélni, járni? Tom egyáltalán részese lesz mindennek? Még mielőtt megint elsírnám magam,ahogy azt egy pár órával ezelőtt tettem, inkább kimentem a szobából, és egyenesen a mini stúdiószobába vettem az irányt… ami igazából nem is volt annyira mini. Hiszen a fiúk, ha úgy volt, akkor elég sokat gyakoroltak itt… szóval kell a hely a dobnak, a gitároknak. Na meg zongorának is, hiszen néha én szoktam segíteni a hangolásban nekik. Vagy már elég sok olyan számuk van, amihez zongora kíséret van. Lásd a Zoom-ot. Ha valami bántott, akkor mindig idejöttem, és a kedvenc dalaim közül játszottam. A mostani a lányomnak szól… Scorpions-Life is too short.

- nem kellene szomorú, lassú számokat játszanod- szólalt meg Thomas, alig hogy elkezdtem a számot játszani

- akkor mit kéne csinálnom?- sóhajtottam egy nagyot, és arrébb csúsztam, hogy le tudjon mellém ülni

- szerintem azt te is nagyon jól tudod. Lenne, ami lekötné a gondolataidat- mosolygott rám

- először gyászolnom kellene, és fel fognom még ezt az egész helyzetet. Anya vagyok, de még se érzem magam annak

- ez érthető hugi. De változni fog,amint a karjaidban tartod Bent.- fogta meg a kezem- és segítünk bármiben,amiben csak kell

- Thomas. Hogy dolgoztad fel anyáék halálát?- néztem a falat

- Iszonyú nehéz volt. Csak tudod… ott voltál te. Az egyetlen ember,aki az életemhez tartozott, és még most is tartozik. Fel kellett, hogy neveljelek, és csak egy dolog lebegett a szemem előtt… hogy talán olyan leszel, mint anya. És nem csalódtam. Amit hallottam még anno róla apától, eddig mintha őt látnám magam előtt. Kiélted a tinédzser korszakot, és hirtelen nőttél fel. Van állásod, családod,rengeteg barátod. Szerintem ettől nem is kell több- mosolygott, de azért láttam, hogy egy könnycsepp legördül az arcán

- Ha nem fociznál… mit csinálnál akkor?- tettem fel a kérdést, mert erről még sose beszélgettünk, de azért valahol sejtettem rá a választ

- Edző lennék. Ez nem kérdés… az életem a foci.

- Na és mi a helyzet Alice-szel?- rángattam a szemöldököm

- Hát…úgy néz ki, hogy együtt vagyunk- húzódott olyan macsósra a szája

- Most úgy néz ki, vagy együtt is vagytok?- vigyorogtam

- Utóbbi…csak hogy megnyugodjon picinyke lelked- nevetett fel, majd hagyta,hogy megcsapjam a vállát

Órákig beszélgettünk még, nevetgéltünk, a múltra emlékeztünk vissza. Persze ez mind azután volt, hogy elmesélte, hogyan is jött össze a szomszéd lánnyal, aki tulajdonképpen már a barátnőm.

- kicsim- dörzsölte a szemeit Tom, mikor beállított a kezében a fiunkkal- ohh, bocsánat- kért elnézést, amikor épp nevettünk egy gyerekkori csínytevésünkkön

- nem zavartál meg semmit- álltam fel, és adtam neki egy csókot- jó reggelt. Miért sír?- rémültem meg,mikor meghallottam Ben hangját

- hát… azt hiszem éhes baba- nevetett fel, majd rám emelte a tekintetét

- nem. Nem… ezt felejtsd el. Nem fogom meg. Elejtem. – szabadkoztam, és közben hátráltam, de ő mindig egyre közelebb jött

- Hugi. Ha Tom meg tudta fogni, és még mindig megúszta a keresztfiam karcolások nélkül, akkor már gond nincs- nevetett fel Thomas

- Kössz- nézett rá összeszűkített szemekkel Tom- tartsd ki a kezed- fektette a karjaiba először a fiunkat, majd óvatosan átadta nekem

- Ne,ne,ne,ne,ne! El fogom ejteni Tom. Ne engedd el- remegett szinte az egész testem,amint megéreztem,hogy már én fogom a picit- most… most mit csinál a mellemnél?

- Éhes kicsim. Meg kell szoptatnod.

- De hát… azt se tudom hogy kell- néztem rájuk ijedten, mire Thomas felállt, és mellém bicegett

- Magadra hagyunk. Érezni fogod, hogy mit kell tenned. Csak a fejecskéjét mindig tartsd, ne fektesd le- mosolygott, majd adott egy puszit, és Tommal együtt kiment

- Ohh! Azért a felsőd vedd le Hil, mert úgy nehéz lesz etetned- kacsintott Tom, majd tényleg kimentek

Megtettem, amit a fiúk kértek, és boldogan mondhatom azt, hogy ma már másodjára értem meg azt a csodát, amit a kisfiam adhatott számomra. Ezek lennének az anyai örömök? Nem mondom,hogy először nem fájt, mikor ráharapott a mellbimbómra, de utána, ahogy a kis szájacskája csak gyorsan mozgott,és cuppogott is, és a hatalmas szemeivel az én tekintetemet fürkészte… leírhatatlan érzés. Csak mosolyogtam, és hagytam a könnyeim mossák az arcomat.

Fájdalom

- anya! Megjöttünk- szólalt meg Tom,mikor benyitott a lakásba

- segítek- lépett szinte azonnal elé, és elvette az unokáját- szia bogaram- mosolygott Benre- én vagyok a te mamád- ült le vele a bőrkanapéra,és kivette a mózeskosárból- hogy milyen pici vagy- játszadozott az ujjaival

- Hilary?- hozott be 3 red bullt és egy ásványvizet a tálcán

- Fürdőben

- Megint sír?- sóhajtott gondterhelten,miközben leült és rávert egyet Thomas lábára

- Áú- kiáltott fel az említett- meg mi az,hogy megint sír?

- Bocs haver- húzta el a száját- tudod…Hilary rosszabbul viseli ezt az egész szituációt,mint gondoltam. Teljesen magába fordult, és nem beszél

- Tévedés. Ma épp kiabálva közölte, hogy senkinek a segítségére nincs szükség- szólt közbe Simone, aki időközben járkált,és ringatva altatta el unokáját

- Jellemző- sötétült el Thomas tekintete, mire mindenki kérdőn nézett- hugi mindig ezt csinálja. Például mikor elveszítette a szüzességét…- itt Tomra nézett- oké, ez hülye példa… inkább mondok mást. Mikor elvesztette a szerencse pengetőt, amit még apától kapott, nagyon kibukott. Úgy érezte, hogy itt a világvége. Oké, tudom, hogy ez se épp egy normális példa erre a helyzetre, de… nah. El tudom képzelni, hogy ha akkor kibukott, közben még csak 2 éves volt, akkor mit érezhet most?!

- Egy dolgot tehetünk- szólalt meg Alice is,aki eddig csak csendben hallgatta a helyzetet- mellette kell lennünk,és segítenünk neki felépülni minél hamarabb

Míg ők beszélgettek fogalmuk sem volt arról, hogy én ezt végig hallgattam a lépcsőn ülve. De még így se tudják, hogy mit érzek én. Lehet, hogy van egy fiam, de mit ér, ha a másik gyerekem, a kislányom meghalt? Egy remény csupán. Hiszen Emma helyét senki nem fogja betölteni. Szerintem mindenki tisztában lett volna azzal, ha a lányunk életben marad, akkor ő lett volna az, akire jobban odafigyelünk. Hiszen egy kishölgyet, akit hercegnőnek hívott volna Tom, sokkal több fájdalom érhet, mint egy kisfiút. Ilyenkor sok szülő a halálba menekülne…

- halálba menekülne- ismételten egészen halkan magamban, majd lassan felálltam,és a hálóba vettem az irányt

Tomék még beszélgettek egy kicsit, majd hazavitte az anyját, és Alice-t, de előtte még megmutatta Thomas szobáját- ami lenn lesz a földszinten, csak hogy ne kelljen neki lépcsőznie- és persze Bent is a szobájába vitték,aki békésen elaludt a nagymamája karjaiban.

- jól van kicsim. Semmi baj- csitítgattam a kispárnát a kezemben- éhes vagy? Gyere- húztam fel a pólómat,és etetni kezdtem

- Hil. Mit csinálsz?- dermedt le a hálószoba ajtóban

- Etetem a kislányunkat- mosolyogtam- a szemeit tőled örökölte. Mogyoró színű.- fordultam felé

- De hát nincs is ott senki- lépett felém lassan egy kicsit megrémülve

- Dehogynem. Hát nem látod?- emeltem feljebb egy kicsit a hangomat

- Ne kiabálj kicsim. Inkább add ide azt a párnát- nyújtotta felém a kezét

- Nem adom,mert nem hiszel nekem- kiabáltam sírva- ne félj kicsim- öleltem magamhoz a párnát- anyu megvéd téged- simogattam, és közben egy kicsit arrébb is ültem, minek következtében legurult az ágyról egy barna kis üvegecske

- Hiszek neked baba.- mondta rögtön az első dolgot, ami az eszébe jutott Tomnak- megnézhetem a kislányunkat?

- Tényleg hiszel nekem?- kérdeztem szinte suttogva,mire ő bólintott, így magam mellé engedtem- nézd… ugye milyen szép? Biztos sok lesz a hódolója. Alig bírod majd elhesegetni a srácokat körülötte- mosolyogtam

- Igen. Az biztos- mondta alig halhatóan, majd egy nagy sóhajtás kíséretében újra megszólalt- tudod mit? Átviszem Benhez- vette volna el, de nem engedtem

- Nem- öleltem ismét csak magamhoz- nem hiszel nekem. Azt hiszed, hogy megőrültem. Pedig nem. A kislányunk él, és ha kell, akkor én felnevelem, de nélküled- kiabáltam hisztérikusan

- Fogd már fel,hogy Emma meghalt az istenért!- kiabált Tom is- még is mi a fenére jó az, hogy beveszed ezt a szart? Ha? Meg akarod ölni magad? Igen?- lépett elém, és egy kicsit megrángatott

- Engedj el- próbáltam kiszabadulni a karjai közül, de nem igazán sikerült

- Csak a holttestemen keresztül- mondta komolyan a szemembe, majd felvett a karjaiba,és a fürdőbe vitt

Hidegzuhanyt kaptam. Igen. Ettől teljesen magamhoz tértem, és csak Tom karjaiban sírtam. Miután egy kicsit megnyugodtam,elfordította a meleg felé,a ruhát levette rólam,és megmosdatott. Éreztem, hogy törődik velem. Lehet, hogy pont ő lesz az a személy,akivel az egészet átvészelhetem? Ő is hasonlóan érezhet,mint én? Van egy hatalmas lyuk a szívében? Talán igaza van Simone-nak… bele se gondoltam,hogy a többiek mit érezhetnek. De még mindig nem akartam beszélni. Miután megszárítkoztunk- ő is letusolt gyorsan- rám adott egy tiszta pólót,és egy alsót,majd szorosan összebújtunk.

- sajnálom- suttogtam talán órákkal később,mikor még mindig tudtam,hogy nem alszik

- ne sajnáld

- de igen. Hiszen…- folytattam volna,de elhallgattatott

- ne! Még nem vagy kész egy beszélgetésre. Én várok. Vagy ha szeretnéd, akkor Thomas a földszinten van a vendégszobába.

- Jézusom. Ő is nálunk van- keltem volna fel,azonban elkapta a karom

- Szerintem ne zargasd már ilyen későn- mosolygott kedvesen

- Akkor legalább Benhez had menjek át. Szeretnék adni egy puszit neki- erre bólintott egyet- szeretlek Tom

- Én is

Lassan fél órája,hogy a kiságy felett állok,és figyelem,hogy alszik Ben. Milyen békés. Csak szaporán veszi a levegőt,ahogy azt egy kisbaba ilyenkor szokta. Legalábbis gondolom, hiszen fogalmam sincs,hogyan viselkedik egy gyerek. Azt hiszem rengeteg segítségre lesz szükségem. Még csak meg se tudom fogni. Azt tudom,hogy etetnem kell majd. De hogy hogyan kell tisztába tenni,fürdetéskor mire kell ügyelni,öltöztetése milyen legyen, fogalmam nincs. De most a legfontosabb dolog a számomra az,az, hogy vajon mit érezhet most Ben? Tudja,hogy lett volna egy ikertestvére? Olyan lett volna a kapcsolatuk, mint Bill és Tom között? Ezt már sosem fogom megtudni…

Nem kell a segítség

Iszonyat gyorsasággal teltek a napok. Tom szinte minden egyes szabadpercét velem tölti. Nincs benn egész nap,hiszen most le kell zárnia egy időre a bandával való dolgokat,és ez időben telik. David nem igazán örült ennek az egésznek, pláne,hogy most turné előtt álltak volna,de teljesen együttérez velünk,és ha valamire szükségünk lenne,akkor szóljunk nyugodtan. Bár Tom udvariasan közölte vele,hogy a legnagyobb dolog,ami kell,az a nyugalom.

- akkor ne feledjék. 3 nap múlva hazavihetik a picit- közölte az orvos- vigyázzon a kishölgyre.- pillantott rám- viszont látásra

- viszlát- köszönt el Tom,majd felém fordult- mehetünk?

Nem szóltam semmit,csak bólintottam. Elhagyom a kórházat, bár előtte azért benéztünk Thomashoz,aki szintén 3 nap múlva jöhet haza- nálunk lesz egy pár napig,amíg jobban nem lesz – és persze még Bent is megnéztük. Az orvos azt mondta,hogy nagyon erős baba,és ami a legfontosabb,hogy egészséges.
Nem igazán beszéltünk az út alatt, sőt, mondhatni,hogy én csendben voltam. Tom próbálkozott a kommunikálással, de hajthatatlan voltam. Amint hazaértünk, én nem vágytam semmi másra, csak az ágyunkra, és hogy nyakig betakarózzak…

- anya. Tehetetlen vagyok. Ez már a 3. nap, hogy nem eszik, nem iszik, alig alszik. A szeme teljesen piros, lefogyott, ez nem ő. Meg vagyok rémülve.- mondta a telenfonba kétségbeesetten Tom, amikor készült a fiunkért a kórházba

- veled megy?

- Nem. Még csak nem is kommunikál. Pityereg. Átjönnél, amíg én oda leszek?

- Persze. Egy 10 perc és ott is leszek.

- Köszönöm

Mikor Simone megérkezett, Tom csak egy puszit adott az arcára,és máris indult, hiszen minél hamarabb haza akart érni, hátha jobban leszek, ha meglátom a fiunkat, na meg persze Thomas is segít, ha valami baj lenne.

- Hilary?- kopogott az ajtón Simone, de mivel választ nem kapott, óvatosan benyitott- kicsim- szólított meg, majd mellém ült az ágyra- nem szabad ezt tenned

- Ne mondd meg, hogy mit csináljak- mordultam fel

- Én csak segíteni szeretnék- tette volna kezét a karomra, de én ellöktem, és indulatosan felálltam

- Nem kell a segítség. Se tőled, se mástól.- kiabáltam- nem ti vesztettétek el a lányotokat,hanem én

- Szerinted nekem, nekünk nem fáj? – állt fel kicsit dühösen Simone is – belegondoltál már abba, hogy mit érezhet Tom? Min megy keresztül? Egy kislány volt minden álma, de nem élhetett hosszú életet.

- Nem érdekel. Nem ő hordta a szíve alatt, hanem én. Az én hasamban növekedett- ütögettem a mellkasomat a mutató ujjammal, és már keservesen sírtam

- Hilary- jött volna megölelni Simone, de én kirohantam, és a fürdőbe zárkóztam. Lecsúsztam az ajtó mentén, és csak sírtam

Tom amikor a kórházba ért,első útja a fiához vezetett. Az orvos elmondott mindent,amit ilyenkor tenni kell,de egyik fülén ki,a másikon be,csak a kicsire koncentrált. Még mindig nem fogta fel, hogy megszületett a fia… apa lett.

- megfoghatom?- szakította félbe az orvost

- persze. – mosolygott

Óvatosan vette fel… benyúlt a kis háta alá,majd a fenekénél fogta meg,és óvatosan a vállára hajtotta a fejét, a sajátját pedig hozzá. Még a szemét is becsukta, hiszen még új volt ez számára. Sose tartott kisbabát a kezébe… még játék babát se, nem még egy élő,apró teremtményt.
Még egy pár dolgot elmondott a doktor, majd elbúcsúzva tőle Thomas felé vette az irányt, aki remélhetőleg már a papírokat is aláírta.

- ohh, bocsánat- torpant meg az ajtóban,amikor meglátta,hogy Thomas és Alice csókolóznak – inkább kinn várakozok

- ne, nem kell- kiáltott fel Alice- vagyis. Én csak…

- segíteni jött.- segítette ki Thomas

- hát persze- eresztett meg egy vigyort Tom – na, de ezt majd később megtárgyaljuk. Inkább menjünk. Nem akarom sokáig magára hagyni Hilary-t. – vette fel a kistáskát a földről

- ne. Azt majd én hozom- fogta meg Alice,de Tom nem engedte

- ne butáskodj. Inkább segíts csak Thomasnak- kacsintott, majd nevetve elindult, az említett pedig csak mosolyogva rázta meg a fejét, de azért a lány segítségét elfogadta

Beszélned kell vele

- Hé haver- mosolygott Thomas,amikor meglátta Tomot

- Hello- fogott vele kezet- hogy vagy?

- Már jobban,kösz. Ma délután visznek át a kórterembe,és ha minden jól megy,akkor egy hét múlva mehetek is haza. Hugi?

- Még nem voltam nála... köhm… szóval…

- Tom. Haver… mi a gond? Tegnap a húgomat beetetted,legalábbis úgy látszik…de engem ne verj át.

- Meghalt az egyik kicsi- nyögte ki hirtelen Tom,és inkább ökölbe szorította a kezét,csakhogy a könnyeit visszatartsa

- Tessék? Milyen kicsi? Miről beszélsz Tom? Ne kezd már te is azt,amit Hil,hogy ezt álmodtad- nevetett fel

- Nem Thomas. Nem viccelek.- mondta,mire síri csend lett a szobába,így folytatta- ikrek lettek volna. Úgy néz ki,hogy a lányunk elbújt a fiuk mögött,mikor mindig jött ultrahangra Hil.

- Lány? Egy kislány?- Thomas se igazán fogta fel a történteket- jézusom,Tom. Sajnálom. Tudom,hogy ez most iszonyat nehéz neked,hiszen kislányt szerettél volna.

- Én is sajnálom,elhiheted.- nézett ki az ablakon szomorúan

- Nem mondtad el még,neki…ugye?- tette fel a kérdést,mire Tom megrázta a fejét- beszélned kell vele. Inkább most tudja meg,mint később. Teljesen össze fog omlani. Tudom,hogy nem vagy még te se túl rajta,és nehéz feladatod lesz… de joga van tudni.

- Csak már egyszer összeomlott miattam… félek,hogy ebből csak még nehezebben fog felépülni

Ezek voltak a délelőtt utolsó beszélgetései. Amikor folytatták volna,akkor hirtelen betoppant Alice,akinek Thomas nagyon örült…de mégis szomorú is volt,amit a lány észrevett. Magukra hagyta őket Tom,és inkább a halott kislánya felé vette az irányt. Furcsa volt számára hogy így kell felfognia a dolgot…meghalt. Lassan kezdi felfogni azt,hogy miért is féltette őket annyira gyerekkorában az anyjuk. Mintaapa akar lenni… aki majd elmesélheti később a fiának,- és talán majd valamikor a lányának – hogy milyen körülmények között nevelték fel őt. Min mentek keresztül Hilary-vel… és persze mindent meg akar adni a gyerekének/gyerekeinek,amíg csak teheti.

- kicsim?- nyitott be Tom,amikor épp ültem az ágyon

- Tom- mosolyogtam,és a kezemet tartottam felé,hogy magamhoz öleljem,és csókod adjak a telt ajkaira- olyan rossz itt nélküled- döntöttem a fejemet a mellkasához

- Elhiszem. De még pár nap,és jöhetsz haza.- simogatta meg a hátamat- szeretlek- mondta ki ezt a szót,mire én a szemébe néztem

- Én is.- simogattam meg az arcát- mostanában olyan sokszor mondod ki Tom.

- Baj?- rémült meg

- Dehogy- nyugtattam meg rögtön- jól esik. De nem akarom,hogy megváltozz csak azért,mert apa lettél- mosolyogtam- szavak nélkül is ki tudod mutatni- adtam egy puszit a szájára- de most menjünk. Szeretném megnézni a fiunkat…akinek még nevet sem adtunk- nevettem

- Ben- nyögte ki hirtelen,mire én meglepve pislogtam felé,miközben segített felállni

- Tessék?

- Ben. Legyen ez a neve. Ben Kaulitz-Trümper

- Én azt hittem,hogy neked a Matt név tetszik- sétáltunk ki a folyosóra

- Igen. De… egyszer ezt te már megálmodtad- mosolygott rám

- Köszönöm- öleltem meg a hatalmas ablak előtt,amikor a koraszülött osztályhoz értünk.- olyan pici… mint egy játékbaba.

- Igen.- simogatta meg a karom- Hil. Valamit elszeretnék mondani neked- szólalt meg pár perc múlva

Elég komolyan hangzott. Teljesen megrémültem… főleg,amikor megfogta a kezem,és elindult egy irányba. Éreztem,hogy teljes testében remeg. Féltem attól,amit el szeretne mondani. Talán megcsalt? Nem,az nem lehet. Hiszen boldog… életet adtam a gyerekünknek. De mégis érzem,hogy valamit eltitkol. Talán köze lenne ahhoz,amiért látom a szemeiben a fájdalmat?

- miért hoztál ide?- értünk egy sötét folyosóra,ahol egy lámpa fényénél ült egy középkorú nő

- kicsim… itt… meghalt kisbabák vannak- mondta egészen halkan Tom

- de mit keresünk mi itt? Mi ez az egész?- tettem fel a kérdéseket,mikor ismét elindultunk,de nem kaptam rá választ egészen addig,amíg ismét meg nem álltunk

- látod azt a babarózsaszín plédbe betakart kislányt?- mutatott a bal sarokban lévő apró teremtményre

- igen.- néztem teljesen megbabonázva a picit… Tom teljesen csendben volt. Éreztem,hogy valami mar belülről,és a szívem hevesen ver. - ugye… ugye nem azt akarod mondani,hogy…- tettem volna fel félve a kérdést,de még mindig a kislányt néztem

- de igen Hil. Ő a kislányunk lett volna- ölelt magához hirtelen Tom,és én már csak azt éreztem,hogy teljes testében rángatózik. Sír. A szerelmem sír… én viszont nem tudok. Nem… nem… ez nem lehet igaz. Fel akarok ébredni… ez csak egy álom. Ez csak egy újabb álom.

Érzelmek

- Tom?- csillant fel a szemem,amint megláttam szerelmem belépni az ajtón

- Kicsim- ölelt magához szorosan,már amennyire csak tudott a kilógó csövektől- szeretlek,ugye tudod?- nézett a szemembe,de láttam,hogy szomorú

- Én is- adtam egy csókot,és megsimogattam az arcát- mi a baj?

- Semmi…csak…csak láttam a fiunkat- makogott- héj haver- fordult a bátyámhoz- megleszel?- próbált mosolyogni

- Amint látod- nevetett fel- csak a lábammal lesznek gondok egy jó pár hónapig- húzta el a száját

- Na és te kicsim? Jól vagy? Nem fáj semmid?- kérdezte aggódva

- Nem,jól vagyok.- mosolyogva szorítottam meg a kezét…bár elég gyenge voltam még- képzeld. Azt álmodtam,hogy ikreink lettek. Egy fiú és egy kislány. Boldog voltál nagyon,mert lett egy kislányod…de sajnos csak egy fiút tudtam neked adni ezek szerint. Sajnálom

- Köszönöm Hil- törölt le egy könnycseppet az arcáról- ez a gyönyörű kisfiú is egy nagy ajándék számomra- csókolt meg- köszönöm- simogatta meg a hajam

Furcsa volt Tom nagyon. Mintha fájna neki valami…de ahogy Thomasra néztem,ő is furcsán vizslatta a páromat. Ezek szerint már ketten vagyunk. Nem maradt sokáig,egyrészt azért,mert szólni akart a szüleinek,Billéknek,és valahogy meg kell magyaráznia a dolgokat Davidnek is.

- ha ma már nem is, de holnap reggel mindenféleképpen jövök. És remélem,már téged egy szobában foglak találni,és nem itt az intenzíven. Szeretlek- csókolt meg- te pedig gyógyulj gyorsan,mert szükség van rád- fogott a bátyámmal kezet,aki csücsörített hozzá- állat- mosolygott Tom- sziasztok

- bemehetek hozzájuk én is egy kicsit?- állt fel rögtön Alice,aki még mindig kinn várakozott

- igen- mosolygott- köszönöm- ölelte magához- Alice..ugye?- mire a lány bólintott- szóval… ne említs meg semmit Hilary-nek kérlek… úgy tudja,hogy van egy egészséges fiunk- próbálta visszatartani a könnyeket Tom

- rendben. Részvétem – tette a vállára a kezét,majd bejött ő is hozzánk

Tom először nem hazafelé vette az irányt,hanem az orvosomhoz. Megkérte őt,hogy ő se mondjon még el nekem semmit… persze a doki leszidta,hogy egy ilyen dolgot nem lehet eltitkolni,pláne egy anya elől nem. És ez előbb utóbb kiderülne. Igazat is adott neki,de azért kért egy kis időt…először fel kell neki dolgoznia,hogy elvesztette a kislányát. Valakinek erősnek kell lenni,ha majd én is megtudom… viszont arra is megkérte,hogy még ne vigyék el a lányukat. Szeretné ha majd én is látnám.

- anyu?- szólalt meg a telefonba immáron otthon

- fiam? Mi történt? Jól vannak Hilaryék? Gordon látta a meccset,én pedig titeket néztelek. – kérdezősködött aggódva

- szeretném ha átjönnétek. Valamit el kell mondanom. Addig szólok Billéknek is…ugyanis ő már milliószor keresett.

- Máris indulunk

Tom már nem válaszolt,csak kinyomta a telefont,és máris tárcsázta öccsét,aki nem épp kedvesen válaszolgatott neki,de amint meghallotta testvére szomorú hangját,egyből meglágyult. Ő értesítette a srácokat,és szinte a szüleivel egyszerre érkeztek ikre házához.

- nah? Milyen a kiskrapek?- üdvözölte Georg

- mi a baj Tom?- kérdezte Gustav,és a többiek pedig érdeklődve figyeltek rá,miközben helyet foglaltak

- Hilary és a fiunk jól vannak. A kicsi erős,és egészséges. Hilary még intenzíven van,mert elvesztette az eszméletét. De már minden oké,csak még megfigyelés alatt tartják

- Jézusom- kapott a szájához Simone

- De? érezni lehet,hogy van még valami más is- kérdezte Gordon

- Ikrek születtek. Egy kisfiú,és egy kislány…de a… a… lányunk meghalt

És most lehet elmondani,hogy talán most először nem érdekelte azt,hogy milyen gyengének és érzékenynek látják őt a barátai,a családtagjai,de eltört a mécses. Nem arról van szó,hogy a kisfiát nem fogja szeretni,csupán neki minden vágya az volt,hogy egy kislányt tarthasson a karjaiba,aki ugyanolyan gyönyörű lesz,mint az anyja. Azt mondhatná a világnak,hogy ő a második szerelme a mennyasszonya után. Igen… képes lenne feladni a nagy álmát,csak hogy boldog lehessen a családjával. Álmát? Talán nem is a zenekar és a világhírnév volt az,hanem egy szerető,boldog család,amit már születése pillanatától megkapott. Hiszen ott van az édesanyja és nevelőapja,akit a sajátjaként szeret,és ikre,valamint a barátai. Georg,Gustav,Andreas… és egy jó pár az életébe költöztem én is,a bátyámmal együtt. Családot adtam neki…és még adhatok egy nagyobbat is,ha szeretne,szeretnénk.